A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hoseok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hoseok. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 10., péntek

Új világ, a vég után. (16.rész) (THE END)

Minden cuccunkat összepakolva mentünk vissza a barlanghoz. Ha jobban megnézem a helyet, még télre is jó lenne. Védett, belső termálvíze van, több lyukak is találhatóak. Azok jók lennének szobáknak... szóval beszélnem kell a drága testvéremmel. Kellett ez nekem? Mint kecskének a kés, komolyan. Franc se gondolta, hogy ez lesz, és csak abban reménykedem, hogy Heejoo életben marad, mert valljuk be, nem sok esélyt látni rá.
-Joseok... beszélni akarok veled! - szólok neki. Feláll és jön hozzám, én pedig elindulok ki. Rám néz azokkal a hatalmas szemeivel, amit annyira imádtak a táborban. -Gondolom az leesett, hogy Heejoot nem hagyjuk itt, szóval maradnánk. Tudom, hogy a tiéd ez a terület meg minden...
~Nyugodtan maradhattok, engem kicsit se zavartok. - szólal meg a fejemben. Ja, hogy ez még megvan? Remek.
-Azt hittem ebből kinőttünk. - fintorgok.
~Ikrek vagyunk Hoseok.
-Tudod, kicsit idegesítő, hogy a fejembe mászol! Kicsin érdekes volt de így... - néztem rá -Olyan mintha az agyam molesztálnád. - megborzongok.
Hülye hangon felnevet, én pedig elmosolyodok. Ezt régen is bírtam. Pedig irtózatosan gyűlöltem utána. Mindenki vele foglalkozott, én meg egyedül maradtam. Bár, Ő elég sokáig velem volt.
És amikor ketrecbe zártak, Ő hordott nekem dugiba ételt, és az mindigis jól esett.
De sose tekintettem igazán testvérnek.
-Köszönök azért mindent... - szólalok meg.
~Igazán nincs mit. Szívesen teszem. - biccent.
-Fiúk! Heejoo... - rohan ki Taehyung, mi meg természetesen be.
Joseok, két órán keresztül próbálta életben tartani, de nem sikerült. Tae teljesen kikészült, a kemény fiúk pedig zokogtak mint a babák, csak én és a testvérem térdeltünk a teste mellett, rezzenéstelen arccal. Tudtuk, hogy ez lesz, én legalábbis éreztem, hogy Heejoo nem marad életben. Túl súlyosak voltak a sebei, meg azért mi se vagyunk ám orvosok, hogy megoperáljuk, mert biztos, hogy volt belsővérzése is.
Életemben először lettem szerelmes, tudom mostmár milyen érzés, és soha többet nem fogok mást szeretni.
Heejoot a barlanghoz közel temettük el. Taehyung teljesen kifordult magából, rá két napra öngyilkos lett. Őt Heejoo mellé raktuk. Utána természetesen ott maradtunk végleg. Joseok, rengeteget segített, mégis, lelkileg egyedül voltam. Hiányzott Heejoo...
Azóta se értem se magamhoz, se máshoz. Egyszerűen, nem vitt rá a lélek.
Ő az egyetlen és az utolsó akit szerettem ezen a világon, és így is haltam meg. A sírja mellett fekve.
THE END 

2015. július 4., szombat

Új világ, a vég után. (15.rész)


Szerintem életemben nem voltam így lesokkolva, mint most. Ők... ikrek? De hogy lehet?
-Okééé! Kábé húsz perce vagy így lesokkolva! Túl léphetnénk ezen? - sóhajt fel Hoseok.
-De... ez... hogy? - nyögtem ki.
-Anyánkat megdugták aztán lettünk mi. Én több csonti gént kaptam emberi testhez, Ő pedig több emberit csonti testhez. Azért ilyen szépek a fogai meg minden! - mondja gúnyosan Hoseok.
-Hogy beszélsz a testvéredről? Nem szégyenled magad? - szólok rá.
-Sose tartottam testvérnek!
-Attól az! Bármit teszel, egy az anyátok és az apátok. Hiába néztek ki máshogy! Ugyan az a vér van bennetek. - csattantam fel. Hoseok és Hapci hatalmas szemekkel néz a hátam mögé.
-Meg ne merj mozdulni! - suttogta Hoseok és óvatosan néz rám.
-Ugyan miért? Most ezzel akarsz elhallgattatni? - csattantam fel újra mire hirtelen valami éles és hegyes, több ágú izé állt belém, aztán éreztem ahogy megemel és elhajit egyenesen egy fának.
*Hoseok*
Teljesen lefagytam amikor megláttam a sutát. És ez hím volt, plusz óriási. Olyan könnyen döfte Heejooba az egyik nagy, ágas bogas aggancsát, mintha egy almába nyomtam volna egy kést. Aztán elhajította. Bármennyire is rohantam volna Heejoonak segíteni, tudtam, hogy nem mozdulhatok, mert elég rossz a látása egy suta hímnek, de a hangokra érzékeny, azonnal felnyársalna. A bátyám se mozdult, pedig ugyan úgy szereti Joot mint én. A hím körbe szagolt, aztán elment, Joseokkal pedig egyszerre mozdultunk Heejoo felé.
-Hozd... - int Joseok én pedig fogom Heejoo testét és követem, közben találkozunk a fiúkkal akik ledöbbentek, és rohantak segíteni. Jo meg utasított mindenkit mit csináljon. -Oda, vidd víz... ruha le... - mutat a barlangja egyik oldalára, mert már ideértünk. Én teszem amit mond és viszem lemosni, a háta tele van lyukakkal, amik véreznek, de még lélegzik. Nagyon gyengén. Joseok ahogy bejön, mutat, hogy tegyem le, Ő pedig kenegetni kezdte a lyukakat, majd jött Jin, hozta a kötszert, és segített neki. Taehyung holt sápadt fejjel ült Heejoo mellett és fogta a kezét meg tartotta én pedig csak álltam és néztem a bátyám. Három perccel idősebb. Nem mondtam el Heejoo-nak, hogy volt tesóm, mert nem tartom annak, most mégis, Ő az aki segít azon, akit a világon mindennél jobban szeretek. Igen, pár hónap alatt, tudatosult bennem, hogy én, bizony szeretem, mégha az én módomon is, de szeretem. A selymes haját, a sárga szemeit, amik olyanok mint az enyém, a gyönyörű mosolyát, puha érintését, édes hangját.
-Jól vagy? - áll mellém Yoongi. Rá néztem és bólintok. Annó őt éreztem közel magamhoz, de úgy látszik, az csak azért volt mert alám feküdt... de most érzem, hogy barát.
-Azt hiszem. - mormogok.
-Jó kezekben van. - meglapogatja a vállam mire rá vicsorogtam, így inkább távozik. Újra a Joseokra néztem, aki épp felvágta Heejoo oldalát ahol a bordái vannak, mire bedug egy csövet, Heejoo azonnal rendesen kap levegőt. Mert időközben fuldokolni kezd. Jin hozta a varró készletét, és neki állt bevarrni a mélyebb sebeket. Joseokkal úgy viselkedtek, mint az orvosok. Joseok már régen is lopkodta az orvosi könyveket a táborban, úgy látszik javára vált. Taehyung Heejoo ajkai közzé folyatott valamit, majd Heejoo lassan egyenletesen vette a levegőt. Jin rám néz.
-Megmarad. Már csak a tűdejét kell valahogy helyre hozni. Úgy érzem, más belső szerve nem sérült. - mondja mosolyogva.
Ezt jó hallani. Megkönnyebbülten felsóhajtok, mire a bátyám rám néz.
-Mi a faszt nézel? - förmedek rá. Tudom, seggfej vagyok vele, de Istenem! Őt annyira imádta mindenki, mert furcsa volt, hogy csonti létére emberi, engem meg ketrecbe zártak, mert megharaptam valakit. Könyörgöm! Ő dugta az ujját a számba, annak meg jó íze volt hát megkóstoltam. Nem én voltam a ludas.
-Hoseok, nem tudjuk mikor tér magához Heejoo, jobb lenne ide hozni minden cuccunk. Jó hely ez, meg Heejoot nem fogjuk cipelni vissza. - mondja Nam.
-Segítek. - egyezek bele.
-Rendben. Menjünk. - indult ki.

2015. június 29., hétfő

Új világ, a vég után. (14.rész)

Úgy jól laktam, hogy alig bírtam mozdulni. Hasam simogatva néztem a csillagokat, ami átlátszott a fák közt, és meg kell mondanom, gyönyörű látvány volt.
-Hogy vagy? - hajol fölém Hoseok.
-Túl ettem magam. Nagyon finom volt a hús. - rá mosolyogtam, felnyúlva, megsimogattam az arcát.
-Ennek örülök. Nem akarom, hogy legyengülj. - kezemhez bújt, belecsókolt a tenyerembe, aztán sárga szemeivel rám pillant. -Csontik vannak erre... - mondja halkan. -Úgy négy minket néz. Fiúk, készüljetek. - mondja, de a fiúk nem mozdulnak. Hoseok pedig továbbra is engem néz. -Nyugi. Ha lássák, hogy nem vettük őket észre, akkor vagy elmennek, vagy támadnak a hús miatt ami itt van. - mondja, és lehajol hozzám, megcsókol. Kicsit félek, ezért persze feszült leszek, és nem tudok rendesen a csókra koncentrálni.
Aztán hirtelen minden felfordul. Utálom az ilyen fordulatokat! Egyszer minden tök nyugis, aztán meg bum! Beüt a krah.
A csontik támadtak, Hoseok engem védett, a fiúk a húst és a tábort.
-Menj! Segíts a fiúknak. - néztem Hoseokra.
-Nem hagylak itt! - néz rám dühösen.
-Ne aggódj! Elbújok. - bólintok, mire felsóhajt, Én pedig elszaladok. Nem jöttek utánam, jobban lefoglalta őket a hús, mint Én és ez jó. Legalább nem kapnak el.
Már lassan pirkadt, Én meg teljesen elbolyongtam az erdőben.
Egyik részen észrevettem egy tisztást. Boldog mosollyal az arcomon sietek oda és csodálatos látvány fogad, ahogy a Nap kel éppen fel.
Leültem a rét szélére és gondoltam itt megvárom Hoseokot. Úgyis utolér amilyen jó az orra. Egyik résznél egy ismerős alakot vettem észre, ezért felpattanva integetni kezdtem neki.
-Hapciii! - kiáltok neki. Ő ijedten szét néz, meg hátra, aztán hozzám siet. -Szia! Ne is kérdezd miért vagyok itt! Megtámadtak a csontik, Én pedig elrohantam. De Hoseok már biztos keres. - mosolyogtam rá. Hoseok név hallatán elfintorodik. Nagyon utálják ezek egymást, az már biztos. Hoseok se szereti ha róla beszélek, mármint ha Hapciról, és pont így van fordítva is.
-Heejoon. - lép ki Hoseok a fák közül.
-Hoseok! - mondom boldogan.
-Joseok! - biccent egyet Hapcinak.
-Jááá! Ez a neved? - pattantam Hapcihoz. Bólint. -De jó! - megöleltem, mire Hoseok elránt tőle.
-Nem akarom, hogy olyan szagod legyen mint neki! - húz maga mellé.
-De hisz a barátom! És megmentette az életem is. - elrántom a karom.
-Kicsit légy halkabb, nem jó ha erre hangoskodsz, ez itt a vad suták területe. - mondja Seokie.
-Nem érdekel! - csattantam fel. -Miért vagy ilyen vele? Ő nem csonti. Legalábbis nem teljesen! Annyira utálom, hogy így viselkedsz vele. - mondom kétségbe esve.
-Ő a testvérem! - mondja, Én pedig lefagyok. -Az ikertesóm, hogy pontosabban legyünk.
Szám is eltátom a megdöbbentő hír hallatán. Ez hogy lehetséges?
(Muhahaha, kicsit sunyi leszek és itt hagyom abba a részt :D )

2015. június 18., csütörtök

Új világ, a vég után. (13.rész)

-Mesélsz nekem, hogy lett a Föld ilyen? - kérdem Jint.
-Persze! Várj, hozom a jegyzeteim. - pattant fel és elszalad.
-Jin szeret ilyenről beszélni. - ül mellém Taehyung.
-Tudom. Én pedig szörnyen kíváncsi vagyok. - helyezkedek el , Taehyung pedig azonnal az ölembe rakja a fejét, én pedig a haját kezdtem el piszkálni.
-Itt is vagyok. - jelenik meg Jin.
-Hallgatlak! - néztem rá kíváncsian.
-Az üstökös, csak súrolta a földet, nem becsapódótt, mert akkor semmi se maradt volna, csak egy kihalt bolygó lenne. Viszont, pár darab letört róla, azok csapódtak a földbe, azok tolták el, és a nagyobb üstökös a helyéről az egész bolygót. Az elektromos vihar amit hozott, az nagyobb volt és veszélyesebb, az is segített abban, hogy a tengely felboruljon, ezzel minden felborult. - ezt mind, rajzokkal mutatta meg. -Természetesen jött a Hold is a Földdel, azért van ilyen közel. Nagyon sokáig még rendes levegő se volt, az állatok nehezen alkalmazkodtak, végül az atmoszféra, szépen lassan helyre jött, azért van ilyen friss levegő, mert a fák túl fejlődtek. És azért van ilyen szép égboltunk is.  - magyarázta meg.
-Wow! - pislogva néztem szét. Azért ekkorák akkor a fák!
-Bizony. - bólogat Jin. -Tessék, itt a többi jegyzetem. Nézd át nyugodtan. - ad egy táskát a kezembe. Taehyung ásitva ül fel, majd lassan felállt, elment egy fához... nem részletezem miért.
Végig néztem és olvastam a jegyzeteit. Úgy látszik Ő a kis tudós itt.

Muszáj voltam sétálni kicsit. Újra egyedül lenni...
Megfigyeltem a tájat, a fákat, fűvet, bokrokat. Teljesen más volt minden, nem úgy mint Jin képein amiket talált.

Valami hirtelen homlokon vágott. Felnéztem, és tőlem nem messze állt Hapci.
-Szia! - ragyog fel az arcom, mire rám mosolyog, karjait kitárja, én pedig azonnal rohanok hozzá, és a karjaiba ugrok. -Jaj de híányoztál! - mondom boldogan.
-Nekem is Te... - mondja.
-Hogy vagy? Merre jártál? Mindegyis! Olyan jó téged újra látni! - engedem el és pattogni kezdtem.
-Séta... - int.
-Séta! - bólintok. 

Csendben sétáltunk egymás mellett, de Hapci, minden virágot, fűvet megnézett, ellenőrzött, nagyon aranyos volt.
-Gyógyfüveket szedsz? - kérdem. Rám néz, és bólint. -És, honnan tudod melyik melyik? - pattogok mellé.
Az orrára mutat.
-Édes... méreg... keserű... gyógyszer. - néz rám újra, orrom alá dug egy ketté tört levelet, megszagolom, és édes volt.
-Ez édes. - néztem rá. Bólint, elvesz egy másikat, ketté tépi, és az orrom alá dugja. Keserű íz tölti be a szám és az orrom. -Fúj! - borzongok meg. -És Te tudod melyik milyen hatású? - bólint. -Hogyan jössz rá? - kíváncsiskodok. Végig húzta a karján, ami elszíneződött. -Azta! - képedek el. -És Te ezeket feljegyzed valahol? - kérdem. Bólint. -Tudsz írni? - újra bólint. -De hisz ez remek! - mondom boldogan.
-Heejoo? Merre vagy? - hallottam meg Hoseok hangját. Hapci színe valamiért szürke lett, tüsszent egyet mérgesen aztán rám néz.
-Menned kell? - kérdem szomorúan. Bólint. -Merre leszel? A barlangodban? - bólint. -Majd megkereslek. Szeretlek Hapci! Vigyáz magadra. - öleltem meg, aztán szaladok Hoseok elé.
-Merre voltál? - ölel magához.
-Csak sétálni. Meg szét néztem Jin jegyzetei miatt. - kuncogok.
-Menjünk! Hoztunk húst, nem messze pedig van pár csonti, nem akarom, hogy egyedül mászkálj itt nekem. - terelget el onnan, Én pedig persze terelgetés nélkül is megyek.

2015. május 29., péntek

Új világ, a vég után. (12.rész)


*Hoseok*
Én voltam abban a pillanatban a világ legboldogabb embere! Újra éreztem édes csókját, apró kezeit, és a teste melegét! Itt van. Velem!
-Hogy kerülsz ide? - pusziltam össze-vissza az arcát.
-Hiányoztál! - nevet fel.
-Te is nekem! Szörnyen! - mondom izgatottan. 
-Érzem. - néz fel rám mosolyogva. Annyira jó, hogy nem taszít el. Ezek szerint, túl tette magát a történteken. Erre vágytam a legjobban.
-Jól vagy amúgy? - kérdem fejem oldalra billentem.
-Igen... azt hiszem. Vagyis nem teljesen, mert még kicsit nehezemre esik nem eltolni téged, de annyira jól esik, hogy ölelsz. - sóhajt fel, és rám pislog.
-Ezt jó hallani. - mosolyogtam rá.
-Taehyung? - kérdi.
-Nincs. V teljesen legyőzte...
-Micsoda? - ijedt meg.
-V teljesen át vette Taehyung testét.
-Na azt már nem hagyom! - kihúzta magát, és durcás fejjel nézett.
*Heejoo*
Muszáj látnom V-t. Ha Őt legyőzöm, túl tudok lépni azon, hogy megerőszakolt, és meg akart ölni.
-Óh itt a kis hercegnő, akit Taehyung, annyira imád. - vigyorog rám. Undorító. -Kérsz repettát szépség? - kacsint rám. Lerakom a zsákom, elé lépek és lekeverek neki egy hatalmas pofont.
-Erősebb vagyok annál, hogy egy ilyen pöcsfejtől féljek! Igen! Bemocskoltál. Lelkembe tapostál. De nem kapod meg azt az örömöt, hogy rettegjek tőled, szóval kérem vissza Taehyungot. Most! - mondom határozottan. -Ad vissza Taehyungot. - vágtam újra pofon.
-Tökös csaj vagy! És hogy lásd mennyire bírlak, visszakapod a köcsög Taehyungodat. - vigyorog rám majd a szemeim először bíbor lett, aztán újra az az édes kutyuska szem fogadott, amit szeretek.
-Heejoo? - kérdi meglepve, én pedig kioldozom, mire úgy rám vetti magát, hogy hátra esek, és felnevetek a hevességén. -Heejoo! - puszil össze-vissza az arcomon, meg a homlokomon.
-Hiányoztam mi? - kérdem nevetve. Namjoon leszedi rólam Tae, Hoseok talpra állít, és Taehyung újra rajtam köt ki, de most már talpon. Úgy ölel, mintha a világ legnagyobb kincse lennék.
-Nagyon! - motyogja a nyakamba. Teljesen más érzés volt Őt ölelni, más volt mint V.
-Örülünk, hogy itt vagy kislány! - borzol fel Namjoon mosolyogva.
-Én is. - mosolyogtam vissza boldogan.
Este, na mulatságban voltunk. Volt hús, meg a fiúk szereztek piát valahonnan, azt itták, meg nevettek. Jó volt így látni őket. Én a tűz egyik oldalán ültem a földön, hátamnál pedig Hoseok. A hajam piszkálta.
-Miért gondoltad meg pontosan magad, és jöttél vissza? - kérdi halkan.
-Miért? Hmm... talán a magány miatt. - válaszolok. -Itt lenni veletek a legjobb, mert nem vagyok egyedül... otthon meg... senki se vette észre, hogy leléptem, ugyan úgy kerültek mint mindig. És ez fájt.
-Sajnálom. - mormolta a hajamba.
-Nem kell. Jobb így. - sóhajtok.
-Wáááá! Jimin lesmárolta Jint! - röhög Suga, mire odanéztem és felnevettem. Muris látvány volt.
-Sose kérdeztem még meg. De nálatok ez miért ilyen természetes? - kuncogok.
-Zavar? - telepedik mellém Taehyung, fejét az ölembe rakja, kezem pedig azonnal a hajába túrt.
-Nem. De mégiscsak fiúk vagytok. - mondom.
-Tudod Joo, a szükség Nagyúr. Mi pedig ismerjük már annyira egymást, hogy ez ne legyen nálunk gond. - mondja Namjoon.
-Értem. - mosolyogtam rá, mire viszonozta. -Kimondott párosok? - kérdem. Kíváncsi vagyok na!
-Jint csak Namjoon. - nevet fel Taehyung.
-Sugát egy darabig Hoseok, de azóta Taehyung, aztán Taehyungot Jungkook... Jimint... várj ebbe belekeveredtem. - rázta meg a fejét Namjoon.
-Mindig változik, ki kicsodával. - legyint Jin. Majd újra megcsókolta Jimint.
-Másztál le róla? - kaparja le róla Namjoon, amitől elnevetem magam. -Inkább engem! - csücsörít. Jin felnevet, és rávetette magát, és kiterültek.
Mindig azt hittem, ez rossz dolog, de már nem. Boldogok így, és ez a fő.
-Egy ideig én csak Sugával voltam. Nem engedtem, hogy hozzám érjen mint Te, de a többit igen. - szólal meg halkan Hoseok. -Namjoon szerelmes Jinbe, és ezért van csak vele. Amúgy nő párti, mint mi mind, csak neki jól esik hogy Jin okos és gondoskodik róla. Ezért szerette meg. Suga azóta Taehyunggal van amióta megjelentél, Jimin, Jungkookkal, de amúgy tényleg változnak a párok. - simogatta a karom. Taehyung persze bealudt, de Namjoon fogta és bevitte, lassan pedig a többiek is mentek be.
-Sose jó az egyhangúság. - fejem megemelve, az állára adok egy csókot. -Ebben igazad van. - becsukja a szemeit, én magunkra húztam a takarómat, amit közben kiszedtem, majd elhelyezkedek, és én is becsukom a szemeim. Pillanatok alatt elalszom. Hónapok óta alig aludtam, de most olyan nyugodtan aludtam, hogy az hihetetlen!
Másnap reggel, úgy keltem, hogy valaki horkol. Mocorogtam kicsit, majd felnéztem, és Taehyung volt az. Hozzám bújva aludt. Hoseok pedig kicsit oldalt állt, épp felvette a mellényét. Becsukom vissza a szemeim, és még kicsit pihizek, amíg Taehyung is alszik.
Hallottam persze a fiúkat, hogy azt beszélni, hol fognak vadászni, meg, hogy Jin most itt lesz velünk, amúgy is alszunk. Megnyugtató volt, hogy nem egyedül maradtunk megint. Taehyung felhorkant, és lefordul rólam, alszik tovább. Nem tudom, hogy került alánk egy vastag pokróc, de kényelmes volt.
-Szép jó reggelt. - köszön halkan Jin.
-Neked is. - mosolyogtam rá, és gyorsan kerestem egy bokrot. Majd az egyik vödörből kimertem egy kis vizet, kezet mostam, és arcot, majd visszacsoszogok hozzá.
-Reggeli. - ad a kezembe egy tálkát, amiben úgy láttam valami sárga és fehér izé van. -Tojás. - kuncog fel.
-Wow! - néztem rá. -Még nem ettem, de hallottam róla. - kicsipek egy keveset, aztán bekapom. Isteni íze volt.

2015. május 25., hétfő

Új világ, a vég után. (11.rész)

*Hoseok*
Heejoo teljesen elfordult tőlünk. Távolság tartó, összerezzen ha hozzá érek, majd arrébb lép, nem szólal meg, nem mosolyog. Taehyung végre magához tért, és amikor elmondtuk mit tett V enyhén szólva kapott idegrohamot. Alig tudtuk lenyugtatni. Könyörgött Heejoonak, hogy bocsássa meg amit tett V, mert Ő sose bantaná, de Heejoo csak rezzenéstelen arccal nézte, ahogy vergődik, és próbál szabadulni, mert még le volt kötve, majd egyszerűen sarkon fordult, fogta a cuccait és elment. Utána akartam menni, de nem hagyták a fiúk. Főleg Jin. Azt mondta, hagyjuk most egyedül. Had rakja helyre magát, aztán talán láthatjuk újra. Ebben nem bíztam, mert láttam rajta, hogy undorodik tőlünk. Taehyung meg teljesen ki volt akadva, Heejoo után ordított, és a fejét verte a fába, de olyan erősen, hogy kihasadt a feje, és elájult. Jin persze rendbe rakta, majd hagytuk, had aludjon.
Annyira viszketet a talpam, hogy Heejoo után menjek, hogy már fájt. Vissza akarom kapni!
Úgy születtem, hogy anyám volt az egyetlen aki szeretett, hiába vagyok egy szörnyeteg. Aztán amikor öt éves voltam, meghalt, engem pedig ketrecbe zártak, vertek, alig adtak enni, azért is harcolnom kellett, embert ölni. És ez teljesen hideggé tett. Nem éreztem semmit. Mire elértem a 16 éves kort, egy kegyetlen harcos lettem, tele gyűlölettel az emberek felé, fejlesztettem magam, és produkciókat csináltam minden este a ketrecben ahol harcoltam, míg végül elborult az agyam, megöltem a fél kolóniát, darabokra szaggattam azt a férfit, aki elvitt, és megnyugodtam. Mindent amit értékesnek találtam, szépen elvettem, meg a maszkom, és leléptem. Magam után káoszt hagyva.
Attól, hogy egy állatnak nézek ki, nem vagyok az! Voltak érzéseim, de azokat kiölték belőlem. Gyökeresen.
És most újra éreztem. Heejoo, olyan érzéseket keltett bennem, hogy újra emberinek éreztem magam. Ő az enyém volt, hozzám tartozott. És most újra egyedül maradtam.
*Heejoo*
Visszamentem a kolóniához. Bármennyire is utálnak itt lent, nem tudtam volna ott maradni a fiúkkal. Észre se vették, hogy elmentem. Rám se néztek, amikor élelem után mentem, és három hónapnyit el is vittem. Nem állt szándékomban kimozdulni a szállásomról. Nem mintha bárki is bánta volna.
Magamra reteszeltem az ajtót, lezuhanyoztam, aztán pizsibe bújtam, és a jó régi ágyamba feküdtem. Jó volt itthon, éreztem anya illatát, levendula, és vanília illata volt mindig, most újra betöltötte az orrom. De csak remélni tudtam, hogy a fiúk találnak egy normális szállást télre.
*két hónap múlva*
Pár napja, egy lány keresett meg azzal, hogy varrjam meg neki a ruháit, ha már anya is azzal foglalkozott, hát belementem. Csak vennem kellett hozzá még anyagot, mert eléggé szét volt szakadva. De azt hiszem jól oldottam meg.
-Két arannyal többet kérek, ugyanis anyagot kellett vennem hozzá. - tartom elé a kupacot.
-Hogy mi? - háborodik fel, aztán elkapja a felső ruhát és megnézte, majd kicsit hunyorogva néz rám. -Szerencséd, hogy nem silány munkát csináltál! - dobja le az előző árát, aztán mellé két plusz érmét, majd távozik.
Mosolyogva raktam el a pénzt, mert ez jó volt, mármint a varrás. Már hiányzott. És ezzel, kicsit megint közelebb van hozzám anya.
Napok óta agyalok.
Hiányoznak a fiúk, és nem tudok mit tenni. Nem tudok dönteni, hogy vissza menjek hozzájuk...
Ha felmegyek, meg kell keresni őket, csak nem tudom, hogy hol kezdjem.
Túl kell lépni azon ami történt, mert szerettem velük lenni.
Igen, az lenne a legjobb, ha túl megy a tél, visszamennék hozzájuk. Velük akarok lenni. Főleg Hoseokkal. Hiába tett amit tett V... de velük jól éreztem magam. Szükségem van rájuk. Plafont bámulva, lassan aludtam el. És Hoseokkal álmodtam. Megint ott voltam fent vele a kis faházban, és most nagyon gyengéd volt velem. Figyelt rám, és... szeretett. Azt mondta szeret. Édesen suttogta a fülembe. Könnyes szemmel keltem fel. Ha ennyire képes vagyok újra visszamenni hozzájuk... hozzá, akkor én is szeretem. De lehet csak azért mert ő is olyan mint én persze lelkileg. Kiegészítjük egymást.
*tél vége után, egy héttel*
*Hoseok*
Figyeltem az erdőt, hátha meglátom valahol ha visszajön, vagy... nem! Erre gondolni se merek! Épségben van. Érzem. Csak abban nem vagyok biztos, hogy Joo visszatér hozzám. Három hete, V teljesen átvette Taehyung felett a hatalmat, így meg kellett kötözni, mert egy barom. Tae azért ment el, mert hiányzik neki Heejoo, és fáj neki, hogy V folyamatosan azt mutatta neki, hogy... rossz erre visszagondolni. Neszt hallottam a híd felől, ezért odamentem. Egy apró -fáról nézve az volt- barna bozontos valami hasalt a földön.
-Franc! - morogta egy lány hang, és szívem azonnal gyorsan kezdet el verni. Heejoo felállt, majd leporolta magát, aztán szét nézet. Elindult a régi tábor felé, de már nem arra voltunk, hanem egy régi épületben. Leugrottam a fáról, pont előtte, mire ijedten ült seggre. -Hoseok! Hülye vagy? Miért hozod rám a frászt? - puffog, én pedig lecsatoltam a maszkom, karját megfogva felhúztam és az ajkaira tapadtam. Azonnal a nyakamban kötött ki a két vékony karja, ajkai pedig megmozdultak. Viszonozta a csókot!

2015. május 20., szerda

Új világ, a vég után. (10.rész)

Olyan simán ment minden. De tényleg! Meg lett csinálva a tábor, még csináltunk ilyen kis falat meg tetőt is ágakból, meg galyakból, hogy legalább azzal is védjük magunkat, aztán hirtelen, mintha valami elpattant volna Taehyungnál, rám támadt!
Teljesen nyugodtan pakoltam le a hálózsákokat, hogy a fiúk már ne pakoljanak, amikor megéreztem magamon Taehyung kezeit. Először azt hittem, megint simit akar, mint minden este, de amikor negfordultam, arca egyik oldala véres volt, szemei teljesen feketék, és úgy láttam nincs teljesen magánál.
-Taehyung! Mi történt az arcoddal? - kérdem ijedten, és azonnal elkezdtem letörölni.
-Elvágtam a kezem... - válaszol monoton hangon, ami nagyon megijesztet.
-Mutasd! - vettem kézbe a kezeit, de csak a jobb volt elvágva, a tenyere, ezért lemostam, majd bekötöttem. -Mostmár rendben lesz. - mosolyogtam rá kedvesen, de Ő az ajkaimhoz hajolt, megfogta az ép kezével a nyakam, és lenyomott a földre. -Tae... - nyögtem ki. Alig kaptam levegőt, amitől kapálózni kezdtem, de Ő bedurvult. Elengedte a nyakam, szét tépte a pólót rajtam, én pedig sikitozni kezdtem. Leszaggata rólam a nadrágot, aztán rá ült a csípőmre, hogy lenyomjon, ne tudjam megrugni.
-Taehyung! Kérlek! - könyörögtem neki sírva.
-Taehyung most nincs itt... kicsit alszik, ha úgy vesszük. - mondja mély hangon.
-Ki vagy Te? - kérdem meglepve.
-A nevem V! Mint a vér. - emeli meg a kezét, aztán rám vigyorog. -Figyeltelek ám! Olyan gyönyörű vagy, az a mocsok Hibrid geci nem érdemel meg! - morogja.
-Engedj el! - kezdtem el kapálózni újra, de lefogta a kezeim, majd pofon vágott. Úgy helyezkedett rajtam, hogy a bugyim félre húzva belém tudjon hatolni, amitől Ő hangosan felnyögött, én pedig újra sikitozni kezdtem, meg sírni.
Egy gond volt ezzel... hamar végzett, aztán rendbe szedte magát, majd rám ült, én pedig olyan erőtlen voltam a sírás és a sikoltozás miatt, hogy mozdulni se bírtam. Torkon ragadva megemelt, és rám vigyorgott.
-Kár érted... - szorult össze a keze, én pedig egyre jobban vesztettem el az eszméletem, de azt meg láttam, hogy valami fekete, szabályosan neki robbant V-nek, Ő pedig lerepült rólam, végül teljesen sötét lett minden.
*Hoseok*
Már messzire hallottam Heejoo sikitását, de nem voltam elég gyors. Fiúk is rohantak utánam, emberi tempóban, és amikor megláttam mi is folyik, nem haboztam cselekedni. Egyetlen ugrással rúgtam le Heejooról Taehyungot, de ahogy vigyorogva nézet rám, amikor földre zuhanva, macskás mozdulatokkal állt fel, azonnal tudtam ki is Ő most. V! Olyan nekem mint egy ellenség, gyors, kegyetlen gyilkos. Egy pillanatra néztem Heejoora, aztán újra V-re, de nagyon nehéz volt nem Heejoohoz rohanni, viszont, valahogy visszakell hozni Taehyungot. Vagy megölni V-t!
-Szép rúgás balfasz! - vigyorog rám. Utálom! Fel áll tőle a szőr a hátamon.
-Úristen! Heejoo... - hallottam meg Namjoon hangját, majd hátra nézve, láttam, hogy Jimin betakarja. Jin megnézi a pulzusát, és elsápadva néz rám.
-Nem... nem lélegzik... - mondja akadozva. Agyam elborítja a vörös köd, és V-re néztem.
-Hozzátok vissza... én addig megölöm V-t! És leszarom, hogy Taehyung is ott van! - mondom dühösen.
-Na gyere Te nagy cica! Kapj el. - lépkedet hátra, aztán sarkon fordulva, nevetve elszalad, én pedig utána....
*Jin*
Namjoon és Jimin mentek Hoseok után, én pedig próbáltam visszahozni Heejoot.
-Jungkook, emeld meg a fejét, fogd be az orrát, aztán a szájába fúj levegőt, hogy megteljen a tűdeje, utána én szívmasszázst csinálok. - utasítom a fiút. Bólint, és úgy tesz ahogy mondom, utána én kezdtem el a szívét nyomkodni, újra Jungkook, aztán én.
-Gyerünk Heejoo! - szólal meg Suga. Nagyon megkedveltük Heejoot, mert végre van valaki Hoseok mellett, ezért muszáj vissza hozni. -Vigyáz! - tol el minket Suga, a hasára ül, aztán kezeit összerakva, kétszer mellkason vágja, mire Heejoo köhögve kezd fulldokolni. Suga pedig azonnal megemeli, és magához fogja. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, és ülök a seggemre. Megúsztunk egy mészárlást...
*Hoseok*
Ahogy elértem V-t, letepertem a földre, ő pedig nevetve nézett fel rám.
-Jó kis nőt fogtál ki... olyan jó érzés volt megdugni... csak sokat sikoltozott. De jól esett. Utánad kiáltozott, ez pedig kicsit fájt. Mégis csak én mozogtam benne. - kuncog fel.
-Megöllek! - sziszegem az arcába.
-Csak tessék! Akkor a kis gyámoltalan haverotok is meghal. Azt pedig ugye nem akarjátok? - mosolyog.
-Nem érdekel. Heejoo az enyém, és Te bemocskoltad. - behúztam neki egyet, amitől felnevet.
-Heejoo... jaj a kis szűzike! De lettem volna a helyedben. Viszont, még most is szűk volt. Ah! De jó érzés lesz látni, hogy majd retteg tőletek. Főleg Taehyungtól. - nevet tovább. Namjoon leszed róla, és durván felkaparja onnan.
-Rohadj meg V! - kezdi el verni, majd hozzávágta egy fához. -Heejoo ártatlan volt. Taehyung nagyon szereti, és Heejoo is őt! Miért tetted ezt? - kérdi zihálva.
-Taehyung az enyém! Senki se szeretheti, és Ő se mást. - vigyorog véres arccal.
-Te beteg vagy! - mondja Jimin.
-Édes, tegnap este nem Taehyung volt aki megdugott, hanem én. Szóval Te ne pofáz! - néz Jiminre. Lassan sétáltam Taehyung, akarom mondani V elé, és teljesen nyugodtan vertem fejbe, amitől összerogyott.
-Csináljatok vele valamit, vagy megölöm. - mondom nyugodtan, és vissza sietek Heejoohoz. Jin, Jungkook, és Suga, egymás mellett álltak, ahogy megkerültem őket, láttam, hogy teljesen összekuporodva ült, és sírt. Fejét a térdeire rakta.
-Suga hozta vissza, utána sírva mászott oda, azóta úgy ül. - mondja halkan Jin.
-Heejoo... - guggulok elé, óvatosan hozzá értem, de elhúzódott. Most szívesen törném ketté V fejét. Mit tett vele? -Hoseok vagyok. - lecsatolom a maszkot, lerakom, térdre ereszkedek.
-Kell... nadrág... - motyogta, én pedig azonnal megkerestem a nadrágját.
-Tessék! Hozok neked pólót. - álltam fel, kicsit hátrébb húzódott, majd neki állt felvenni a nadrágot, én odaadtam neki a pólót, amit nagyon remegő kézzel vett el. Teljesen eltávolodva vette fel, meg a cipőt, pulcsit elvéve, karjait maga előtt összefűzve elindult. Én is utána, de valaki megfogott.
-Most hagyd. Jobb ha egyedül van. Később utána megyünk. - mondja Jin.
Szívem szakadt meg érte. Kezdem nagyon megkedvelni a lányt, mert olyan mintha a másik részem lenne, erre V mindent tönkre tesz.
Három óra múlva indultam utána, mert lassan jön a hideg, és az éjszaka, nem akarom, hogy kint legyen.
Egyik kidőlt fán ült, szipogva, pulcsija ujjait piszkálta.
-Heejoo? - szólalok meg halkan, mire rám néz. Szemeit megtörölve feláll, majd hozzám siet, szorosan megölel, arcát a mellkasomhoz nyomja. Viszonoztam az ölelést, arcom a hajába fúrtam, és belélegeztem az illatát. -Jól vagy? - tolom el kicsit, megsimogatva az arcát. Szemei már nagyon dagadtak és pirosak voltak.
-Jobban... - bólint. -V... Vagy Taehyung, hogy van? - kérdi.
-Még eszméletlen. - válaszolok.
-Annyira fájt... és féltem... - motyogja.
-Elhiszem. De én és a fiúk sose bántanánk! Érted? V... Ő Taehyung másik része. Nagyon ritkán jön elő, de Tae attól Tae marad. Nagyon szomorú lesz ha megtudja mit tett V. - mondom.
-Tudom... láttam a szemeiben, hogy ez nem Tae... olyan élettelen volt a tekintete. - bújt vissza hozzám.
-Igen, ez V. - sóhajtok fel.
Pár percig álltunk így, végül visszamentünk a táborba, ahol lefeküdt, majd el is aludt. Taehyung egy fához volt kötve, persze jól bebugyolálva, betakarva, fiúk ettek, de én inkább Heejoo mellé feküdtem, hogy hozzám tudjon bújni, de nem tette.

Új világ, a vég után. (9.rész)

Figyeltem a fiúkat, ahogy pakolnak. Reggel nagyon hideg volt, majd meg fagytam, és Namjoon, azt mondta, itt a tél első hidege. Még két három hétig meleg lesz, nappal csak,  aztán rengeteg hó fog esni, amitől, minden fehér lesz, és gyilkos, ugyanis, nagyon hidegek a telek, amit csak a csontik és pár állat bír ki. Remek!
-Keresni kell egy barlangot, vagy egy jó alapotban lévő épületet. - néz szét Namjoon.
-Ó! Én láttam kicsit kintebb pár épületet...
-De olyan helyen kell, ahol be tudjuk terelni a vizet. Lehetőleg meleg vizet. Szóval, olyan barlang vagy vájat kell, amiben belül van víz. - néz rám. Ezzel fojtotta belém a szót.
-Északra a csontik vannak, Délre a vadak, szóval maradt Nyugat, és Kelet. - teszi hozzá Jin.
-Nyugatra Hapci él, egy nagyobb barlang rendszerben. Nem lenne...
-Nem! - vág a szavamba Hoseok, és felcsatolta a maszkot.
-Rendben. - mondom szomorúan. Nem is hagyta, hogy befejezzem.
-Akkor Kelet. Ha más nem, csinálunk egy bunkert annál a meleg víznél ahol tegnap fürödtünk. - pakol el Namjoon.
Így hát, útnak indultunk. Volt két jó barlang, de egyben, benne volt egy óriási medveszerű valami, amitől visitva rohant ki Taehyung. Második valami piócás barlang volt, Yoongi hányva jött ki, harmadikba én mentem be. Hoseok nem engedte, de én akartam. Egyenlőre, semmi furcsa nem volt bent, de bentről, kellemes meleg jött kifelé, és egy láva folyó volt bent. Lassan kisétáltam, és megálltam Hoseok előtt. A 165 centimhez képest, Ő egy hegy. Úgy is magasasodott fölém, jó morcosan.
-Csak egy vékonyabb láva folyam van bent, de semmi vad, meg más nincs bent. - mondom.
-Biztos a kén miatt amit a láva kiad. - fintorog Jimin.
-Akkor ez kilőve. Pedig jó meleg lenne ott. - mondja Namjoon.
Tovább haladtunk, amikor Hoseok megállt, és egy hasadék felé indult, kicsit szélesebb volt mint egy ajtó, így bárki befér rajta. Utána sietek, a többiek meg addig vártak.
-Hová mész? - kérdem halkan tőle.
-Menj vissza! - mordul rám.
-Nem! - duzzogtam.
-Heejoo! - fordul felém.
-Hoseok! - fontam össze a karjaim a mellkasom előtt.
-El ne mozdulj tőlem! - förmed rá, mire rá vigyorogtam.
-Szeretem amikor ilyen engedékeny vagy. - mondom elégedetten. Megforgatja a szemeit, aztán tovább indult.
Fél órát mentünk, amikor megtaláltunk egy másik belső termálvízes tavat, ami gyönyörű kék volt, és meleg, aztán három vájat volt egyik oldalon, négy a másikon, azokat Hoseok ellenőrizte, én a vizet néztem, és egy kisebb lyuk volt fent a mennyezeten. Nagyon szép volt.
-Szerinted ez jó lesz? - néztem rá,ahogy visszatért.
-Nem tudom... ezek többnyire csak kis kuckó féleségek, egy, a középső az messzebb megy. Ott tovább kellene menni, hogy tudjam, mi van arra, de vér szagot éreztem, szóval lehet csontik vannak ott. - segít fel, és kitaszígál.
Namjoon kicsit csalódott volt, de azt mondta, inkább a fagyás, mint a csontik.
Két napig mentünk be az erdőbe, hogy helyet találjunk, az éjjelek pedig egyre hidegebbek, ezért mind együtt aludtunk.
Itt már több épület volt, szóval lehet itt keresünk menedéket.
-Amúgy... sokat változott a Föld a becsapódás után. Sokat olvastam az éghajlatokról, meg ilyesmi... - mondom vacogva.
-A Föld más tengelyre állt, mint látod, az atmoszférájai is mások lettek, közel van a Hold, és a Mars, Nap csak pár hónap erejéig ér el annyira, hogy nyár legyen, és télen túl távol van, ahhoz, hogy a hó, és a tél, ne legyen annyira hideg, így mivel távol van, nagyon hideg van, mint kint az űrben annó, kétszáz éve. - magyarázta Jin. -Voltaképpen mi is kint vagyunk, de két réteg ózon miatt, van oxigén, így maradt élet, és az Üstökös se volt óriási, pont csak annyira, hogy, eltérítse a Földet, meg, amúgy is darabokra szakadt. - teszi hozzá
-Wow! Ez érdekes volt. - néztem rá csillogó szemekkel.
-Ő a mi kis zsenink. Elég sokat tud. - mondja Namjoon és Jin fenekére csap.
-Perverz! - morogja Jin.
-Tegnap amikor kettesben voltunk, nem ezt mondtad! - vigyorgott rá Namjoon.
Szemeim elkerekedtek, Jin pedig elvörösödött. Megint ketten maradtunk Jinnel.
-Nálatok... mindenki mindenkivel? - kérdem halkan.
-Többnyire... de Namjoon csak velem. Pont mint eddig Hoseok Sugával, de amióta vagy, hozzá se ért, így azóta Taehyung... szóval érted. Jimin Jungkookkal, én ugye Joonnal, Te Hoseokkal. De ez természetes, már nem úgy van mint rég, főleg fent. A táborban is voltak ilyen dolgok, szóval nem nagy cucc. - legyint.
-Hogy érted, hogy fent? - kérdem meglepve.
-Te is lenti vagy mint mi. De ezt csak én vettem észre, fiúk úgy tudják fenti vagy, mert barnább a bőröd. A nagy tábor télen lent van, de mi mindig fent maradunk, nem szeretünk lent lenni. Télre pedig mindig menedéket keresünk. - mosolygott rám kedvesen. Zavarba jöttem. Szóval nem én vagyok az egyetlen Lenti?
-Mikor kezdett fent is élet lenni? - kérdem kíváncsian.
-Úgy százhúsz éve? Azóta van újra levegő, és ilyen az ég. Az atmoszféra, újra építi magát. Még kétszáz év, és teljesen ép lesz. - néz fel.
-Mitől van oxigén?
-A fák miatt, és a két réteg szféra megtartja, mert már van olyan erős. - néz rám.
-Wow! Sokkal többet tudsz mint a lenti tudósok. Ott mindenki azt hiszi, hogy a furcsa színű ég, azért ilyen, mert nem tiszta a levegő.
-Pedig a legtisztább, mint régen a kókorszakban, volt. - mosolyog rám.
-Megyünk kaját vadászni. Taehyung itt marad, segít elpakolni, meg tűzet rakni. - mondja NamJoon.
-Igenis főnök! - tiszteleg Taehyung, elnevetem magam, és bólintok. Hoseok mellém lép, és megfogja a derekam, homlokon puszil, majd fogja a maszkot, magára csatolja.
-Vigyáz magadra. - simitok a hajába.
-Meglesz. - kacsint, Namjoon mellé lép, és már mentek is. Ketten maradtunk Taehyunggal.

2015. május 19., kedd

Új világ, a vég után. (8.rész)

-Hoseok soha, senkinek se engedte, hogy hozzá érjen. - mondja Jin.
-Még nekem se engedte... pedig engem csesszegetett minden este! - mondja Suga.
-Hát... nekem se engedte először, aztán mondtam, hogy még nem értem pasihoz, és utána már engedte. - uh, rendesen éreztem, ahogy az arcom vörös lesz.
-Szüzek szerencséje! - röhögi el magát Taehyung.
Csendben eszegettem a húst, mert gondolom az, és hallgattam a fiúkat, ahogy Hoseokról mesélnek.
Úgy látszik, engem elfogadott, hisz egész nap, jóformán, bennem volt, engedte, hogy hozzá érjek, és még tetszett is neki, hát még nekem! Fejem újra vörös színt vett fel, így lehajtottam a fejem, hogy takarja az arcom.
-Ohohó! Valaki nagyon zavarba jött! - pattog mellém Taehyung, fejét az ölembe rakta. -Kérek! Simit! Amúgy, milyen volt Hoseok? Durva? - kérdi, én pedig a haját kezdtem el simogatni. Többiek meg eszegettek, és beszélgettek.
-Először... de csak picit. Aztán pedig nagyon gyengéd... - mondom zavartan.
-Hát, ez nem rá val, de ennek örülök... - megdörzsölte az orrát. -Tudod, Ő nagyon zárkózott típus, hisz más, mint Te, Te se vagy túl emberi azzal a szép szemeiddel...
-Engem nem érdekel, hogy milyen volt, vagy milyen most... ha továbbra is ilyen lesz, mint most volt, és csak picit figyel rám, nekem az is elég. És lehet még belé is szeretek. De az még odébb van. - mondom, és ekkor vettem észre, hogy mindenki a hátam mögé néz, ezért oda néztem. -Hoseok...
-Gyere, találtam vizet. - mondja monoton hangon. Gyorsan felállok, és utána sietek.
-Most haragszol azért amit mondtam? - kérdem csendesen.
-Nem...
-Akkor... mi a gond?
Hirtelen torpan meg, én pedig neki megyek, de rögtön kettőt hátra lépek. Szemei, most két csíkba húzódtak, és kicsit morcosan néz rám.
-Az, hogy nincsennek érzéseim... nem tudnék senkit és semmit szeretni... főleg nem egy embert! Az emberek bántottak, vertek, ketrecbe zártak! Minden érzelmet kiöltek belőlem...
Nem tudom miért, de megöleltem. Teljesen lefagyva állt, és nem ért hozzám.
-Engem is bántottak Hoseok... elkerültek, mint egy beteg embert, ujjal mutogattak rám, undorral néztek rám, csak azért mert nem vagyok olyan mint Ők! Mert kicsit sötétebb a bőr színem mint az övék, és a szemeim miatt... tudom mit érzel... utálod a világot, a létezést, pont mint én... én is darabokra vagyok törve. - néztem a szemeibe. -Lehet, hogy nem hasonlítunk, nem vagyok gyors, erős, nincs ilyen szemem mint neked, csak a szín egyezik, de két törött élet, összerakhat egy egészet. Évek óta Te vagy az első, aki jól bánt velem, és természetesen a fiúk is, mert nem kerülnek, és kedvesek...
-Azt akarod mondani, hogy így, lélektelenűl, hidegen is jó vagyok neked? - kérdi megint azon a lágy hangon, szemei újra emberiek lettek.
-Teljesmértékben! - bólintok. -Pont olyan elcsesszett vagyok mint Te. - mosolyogtam rá. Csodálkozva simit végig az arcomon, aztán megcsókolt.
-Olyan szagod van mint nekem, jobb ha tényleg lefürdesz... jobban szeretem a Te illatod. - mondja halkan.
-Mi bajod van a Hoseok illattal? - tolom el, és megszagolom magam. Kellemes, föld, és fű szagom volt, na meg egy kis izzadság a sok mozgás miatt. -Nekem tetszik! - mellkason csapom, amitől a karjaiba kap, és mosolyogva indult el valamerre.
-Vér szagod is van, azt meg nem szeretem, mert akkor túlságosan... megvadulok, és képes vagyok bármit szét szaggatni. - mondja, majd lerak. -Hoztam a táskádból egy nadrágot, és ami rajtad van... bugyi? Igaz? Azt, és egy pólót tőlem, mert láttam, hogy az nincs. - mutat egy kupacra. -Nyugodtan fürödhetsz, én vigyázok rád. - néz rám.
-Köszönöm! - rá mosolyogtam, aztán neki álltam leöltözni, és beugrottam a vízbe. Jó meleg volt, biztos ez is termál víz. Jó alaposan lemostam magam, aztán hirtelen valaki visitva ugrik be a vízbe mellém.
-Azta! Nem semmi formád van! - jött fel a vízben Taehyung .homlokon csapom és kimegyek a partra, felveszem a bugyim és a melltartómat, így már jó.
-Bomba! - kiált fel Jungkook és beugrik Ő is. Nevetve takartam el az arcom, majd láttam, hogy sorban mindenki bejött, kivéve Hoseok. Őt sehol se láttam, majd két kéz simult a hasamra, ebből rögtön tudtam, hogy Ő az.
-Olyan kis cuki mukik vagytok! - gügyögte Yoongi -Kezdek irigy lenni, nekem is kell egy csaj! - nyávog.
-Te meg a csajok... - röhög fel Namjoon.
-Most mit röhögsz? Beverem a fejed! Te paraszt!  - kezdte el csapkodni. Nevetve ráztam meg a fejem.
-Dinkák! - kuncogok fel, fejem hátra hajtom, Hoseok vállára. Ő pedig mégjobban megölel.
Jó két órát bohóckodtak, néha én is beszálltam, Taehyunggal laposra vertük a fiúkat. Mi irtó büszkék voltunk, ők meg morcosak. Arról nem én tehetek, hogy hülyék! Hoseok meg csak figyelt minket. És mintha boldogság csillant volna meg a szemeiben, ami nagyon tetszett.
Frissen, szárazan, neki álltunk húst sütni, aztán enni, csak kicsit gusztustalan volt, hogy Hoseok nyersen ette a húst, de hát Ő tudja. Majd a fiúk elmentek aludni, mert sötét volt már, és fáradtak is voltak a sok nevetés, meg birkózások miatt. Én még elpakoltam a tálkákat, eloltottam a tűzet, s mentem megkeresni Hoseokot. Egyik fa alatt ült, valami kést élezet. Meg még pár volt mellette.
-Végeztünk. Én szerintem felmegyek és alszok. Te jössz? - guggulok elé.
-Nem szoktam aludni. - néz rám.
-Valóban? - kérdem meglepve.
-Elég ha eszek, azonnal lesz energia bennem, és így felesleges aludnom. - lerakja a kést.
-De azért feljössz hozzám? - billentem oldalra a fejem. -Csak úgy, mellém feküdni? - mosolyogtam rá. Úgy vettem észre, nagyon szereti a mosolyomat, pont mint Hapci, ezért, többször mosolygok rá.
-Meglehet... fentről jól hallani mindent. - néz a szemeimbe.
-Rendben. - álltam fel, majd hozzá lépve, puszit adok a fejére, és pár lépés után már a lecek előtt voltam. Fent pedig kényelmesen elhelyezkedtem, betakartam magam, és már aludtam is. Szörnyen fáradt voltam.

Új világ, a vég után. (7.rész)

Már sötét volt, én még mindig ott ültem abban a rozoga ülésben, és a tüzet néztem. Fiúk körbe vezettek, innen nem messze van egy régi... öhm... garázs épület? Asszem azt mondták, szóval ők ott alusznak, meg laknak, Hoseok pedig itt kint, hogyha jön egy csonti, Ő elrendezi, így a fiúk biztonságban lesznek, na nem mintha nem tudnák megvédeni magukat.
Azon agyaltam, hogy ha visszajön, akkor... akkor tényleg... jó, ebbe még belegondolni is pirító! Jó, igaz, 22 éves vagyok, de akkor is. Nem egy vadállatot akarok magamban először, hanem a férjem! Mert normális családot akarok. Nem egy olyan izét, akinek csak a szex miatt kellek. Ez nem igazságos!
Felsóhajtottam, aztán a táskámból kikotortam a takarómat, bebugyoláltam magam, elhelyezkedtem az ülésen, és elaludtam.
Szemeim majd kiégette a fény, ahogy pont rám világított, ezért fejemre húztam a takarómat, de éreztem, hogy valami nem stimmel. Kilesek a takaró alól, és mindenhol fa fal volt, meg egy nagy ablak, amin besütött a nap. Felnyögtem, és lassan felültem, aztán majdnem szívroham vitt el, mert az egyik sarokban ott ült Hoseok.
-Megijedtem... - fogom a mellkasom, és visszafekszem. Nem volt jó ötlet, mert Ő azonnal rám mászott. -Ne... - néztem rá ijedten, aztán eszembe jutott Suga tanacsa, így inkább próbáltam gyengéd lenni vele. -Én... tudom, hogy azt mondtad a tiéd vagyok, de még nem vagyok felkészülve rá... ugye megértesz? - mondom halkan.
-Meg, de nem nagyon érdekel! - mondja. Egy kézzel lecsatolja a maszkot magáról, majd durván leszedi rólam a takarómat, meg a nadrágot, és a pulcsim, hiába ellenkezek, nem hagy békén. Szemeim könnyesek lesznek, fejem oldalra fordítva, szemeim szorosan összezárom. Ha ellenkezek, akkor durva lesz, és az már nemierőszak, aztán pedig nem akarom!
Behajlítja az egyik lábam, végig simit a combomon, aztán a belső felét óvatosan végig csókolja, fel egész a csípő csontomig, majd vissza a térdemhez, és annyira jól esik, hogy fel kell sóhajtanom. Újra befelé csókol végig, majd bugyin keresztül végig nyalt rajtam. Felnyögtem, és beharaptam az alsó ajkam. Hasam aljától, végig nyalja a felső testem, meg ajkaival simogat, ahogy felér a nyakamhoz, ágyékát nekem feszíti, amitől hátam kicsit ívbe feszül, így könnyen nyúlt hátra, kapcsolta ki a melltartóm, majd vette le rólam az anyagot.
-De gyönyörűek... - simit végig a jobb mellemen, keze kicsit érdes volt. -És az illatod is finom... szívesen felfalnálak, de inkább nem... egyben hasznosabb vagy... - dünnyögte a nyakamba. Hát, ez kicsit morbid volt. 
Csípője, lassan mozogni kezdet, ezzel ingerelt engem, amitől sóhajtoznom kellett, néha néha felnyögnöm, aztán remegés sepert végig rajtam, majd forróság öntött el teljesen. Hangosan zihálva, felnyögve ernyedt el a testem. -Ügyes kislány... - távolodott el tőlem, aztán hallottam, hogy leöltözik, ezért fel kellett néznem, és a legszebb látvány fogadott.
Kidolgozott teste van, néhol hegek helyezkednek el rajta, ahogy mozdult, a bőre, akár egy bársony, úgy feszült rá. Lábaim közzé térdelt, levette rólam a bugyim, én pedig felültem.
-Szabad? - emeltem meg a kezem. Szemei összeszükültek.
-Hozzám akarsz érni? - kérdi érdes hangon, én pedig csak bólintok. -Miért? - hajol elém.
-Én még nem... nem értem férfihez. - motyogom. Megfogja a csuklóm, és a hasához nyomja.
-Tessék... a tiéd vagyok. - mondja szokatlan lágy hangon.
Elpirulva, beharaptam az alsó ajkam, és mutató ujjammal, végig rajzoltam a kockáit, majd odahajolva, egy puszit adok az egyik hegre, amitől megremegett, ujjait a hajamba fűzte, megemelte a fejem, ő pedig lehajolt, kezem lecsúszott a merev tagjára, ami kemény volt és meleg, szintén bársony puha bőr fedte, és ettől nagyon zavarba jöttem, így inkább két oldalt megfogom az arcát, aztán megcsókolt.
Oh, Te jóságos ég! Annyira finom, és puha volt az ajka, és a nyelve, hogy észre se vettem, már feküdtem, ő rajtam, pedig bennem mozgott. Hirtelen történt minden, így már csak élvezni tudtam.
A franc gondolta, hogy ez ilyen jó...
-Változik a szemed? - néztem a szemeit. Már jó pár meneten túl voltunk, mert azt mondta, nem tud betelni velem. Csak a pózok miatt kicsit elfáradtam. Ami elég sok volt. Nagyon hajlékony egy fiú. -Most olyan mint az enyém. Nincs macska beütése. - mondom. Állam a mellkasán pihent. Ő pedig a hajam piszkálta.
-Hangulat függő... most elégedett vagyok. - nézte az arcom.
-Ezt megjegyzem. - kuncogok. Rám mosolyog, én pedig vissza. -Nem gondoltam volna, hogy pár perc ismerkedés után, lestopolsz, aztán meg itt végzem. - mondom elgondolkodva. -Sőt! Azt se gondoltam, hogy valaha,  valaki nőként néz rám. - mondom szomorúan.
-Miért? - megfogja az állam, megemeli és ajkaival az én ajkaimhoz ér.
-Mert otthon, mindenki került. De szó szerint... - motyogom az ajkaira, ő pedig megcsókolt.
Ezt nem lehet megunni!
Viszont, eszembe jutott, hogy otthon, amikor egy folyosón mentem, oldalra álltak, meg elhúzódtak tőlem, mint aki ragályos beteg.
-Folytasd... - mormolja a nyakamra ahogy elszakad az ajkaimtól. -Ha szeretnéd!
-Hé! Már nagyon elfáradtam... - nyögtem fel. Felsóhajtott. -És éhes vagyok, meg mosdanom is kell! - motyogom.
-Akkor gyere. - még párszor végig csókolta a melleim, meg a mellkasom, aztán felállt felvette a nadrágot, meg a pólót, cipő, közben én is felöltöztem, hajam kicsit összefontam, majd követtem Hoseokot. Két nagy fa közt, egy lombházban voltunk, és nagyon szép látvány volt. Oldalt az egyik fán, lecek voltak, lépcsőnek. Azon másztunk le.
-Huhu! Megjött az ifjú pár! Hogy telt a naszéjszaka? - kérdi Suga.
-Kuss Yoongi! - szól rá Hoseok. Kuncogok egyet.
-Hány menetet nyomtatok le? - néz ránk Jungkook. Kézzel mutattam meg neki. -Hét? Hét menet? Azta kurva! - hülledezik. Pirulva ültem Hoseok mellé a földre, mire Ő az ölébe húzott, arcát a hajamba furta, és megölelte a derekam.
-Oké! Tudom, hogy tudat hasadékos...
-Hasadásos Te hülye! - szól be neki Kook.
-Akkor az, na! Elfelejtettem mit akartam mondani! - nyüszít fel Taehyung.
-Hoseok engedi, hogy hozzá érj? - kérdi Jin. Pirulva bólintok.
-Ezek szerint igen. - mondom kicsit félve, mire Hoseok, végig simit a derekamon.
-Tessék. Egyél. - nyújt nekem egy tányért, amin étel volt.
-Köszönöm. - vettem el, és enni kezdtem. -Te kérsz? - kérdem Hoseoktól, Ő pedig felemeli a fejét, én pedig a szájába adok egy falatot.
-Hát ez beszarás! - kurjant fel Suga.
-Megyek keresek egy helyet, ahol le tudsz fürdeni. - morogja Hoseok, aztán feláll, talpra rak, megcsókol, és elmegy. Értetlenül néztem utána, hogy most miért hagyott itt.

2015. május 18., hétfő

Új világ, a vég után. (6.rész)

Arra keltem, hogy a hajam piszkálja valami. Álmosan nyitottam ki a szemeim, és lassan pislogva néztem szét. Hapci volt a ludas! Ő piszkálta a hajam.
-Szereted a hajam? - kérdem rekedt hangon, ő pedig bólint, majd odahajol, és szaglászni kezd. Oldalra fordulva fejem a mellkasához nyomom, így éreztem a furcsán dobogó szívét.
Érdekes páros vagyunk mi ketten. Én az ember, ő a csonti.
Hosszú hideg ujjai, a nyakam kezdték el cirógatni, amitől kirázott a hideg.
-Mit csinálsz? - kérdem meglepve, majd elhúzódtam tőle. Gyíkszerű szemei zavartan pislogtak rám, majd a hátamra fektetett, kicipzározta a pulcsim, és szét tárta azt. -Ne! - tiltakozni akartam, de kezét a hasamra rakta. Ettől elhallgattam. Nem tudom mit akar tőlem, de inkább befogom.
-Te... lenni... ember! - ujjai felcsusztak a hasamon, két mellem közt, és végig simit a jobb mellemen. -Menni emberekhez. - néz rám.
-Nem! Nem akarok emberekhez menni! - mondom kétségbe esve.
-Menni! - bólint. Oldalamon végig simit, majd visszahúzta a pulcsim, és megfogta a táskám. -Jobb lenni neked. - mondja.
-De én nem akarok menni! - ültem fel. Szemeim könnybe lábadtak.
-Csak kicsit... aztán jönni hozzám vissza.
-Akkor sem! Hapci! Ne kérd ezt tőlem.
Végül a karjaiban vitt ki az erdőbe, bárhogy tiltakoztam.
-Nézd már! Dilis csaj! - kurjant valaki, amikor Hapci elment, én pedig egy fa tövében ültem. Felnéztem, és egy aranyos fiú nézet rám. -Szia. Taehyung vagyok. És Te? - guggolt elém.
-Heejoo. - szipogok.
-Hát veled meg mi történt, hogy sírsz? - kérdi kedvesen.
-Hapci...
-Egészségedre.
-Nem úgy... az a Csonti. Hapci a neve mert amikor megtalált, pofán tüszentet, azóta Hapci a neve, és most kihozott ide, mert... lényegtelen! - szipogok egyet.
-Jaaaa! Szóval az a Hibrid kirakott? Szar ügy. Na gyere, keressük meg a többieket. Namjoon már irtó kíváncsi rád. - segít fel.
-Hogy hogy Hibrid? - kérdem, és megtöröltem az arcom.
-Úgy, hogy pár éve a csontoskák elraboltak bosszúból pár nőt a táborunkból. Feldarabolták, meg ki aggatták őket a tábor körül, de egy fiatal lányt meg hogy a faszba, de megerőszakoltak. Ennek öt éve... ja és így lett a Te Hapcid vagy kid. Furcsa egyed. Nem húst eszik, fürdik, jó párszor láttuk a folyóban... aztán a kis köcsög még olvasni is tud. Lenyúlta Jin könyveit. - hadarja. Hát, asszem nincs ki a négy kereke.
-Akkor innen értett meg? És beszélt velem? Mert Hibrid? - tettem fel a kérdéseket.
-Tud beszélni? Hát beszarok! Komolyan. Nálunk is csak Namjoon beszéli a csontoskák nyelvét, amúgy nagyon nehéz... na mindegy. Nézd. Ott a kis tábor. Nézd el nekik, ha kicsit perverzek, rég voltak nővel, Te meg elég bögyös vagy! - tapizta le a melleim. Rá meredtem, Ő pedig nevetve ment előre. Ez hülye!
Félve mentem utána, amikor az egyik felállt, kicsit meghült bennem a vér. Gondolom Ő Namjoon. Mert egy vörös karszalag volt a bal karján.
-Csonti csaj. Azt hittem nem élsz... - végig mért, mint aki a perceken leteper, én meg azt terveztem fejben, hogy merre rohanjak. -De kellemeset csalódtam. Szép csaj vagy kár lenne érted. Na gyere ide. Nem harapunk... csak Hoseok. Azért van rajta szájkosár. - vigyorog rám, mire a másik aki pont mellette ült egy rozoga ülésen, seggbe rúgta. Érdeklődve néztem a maszkos fiúra. A maszk tele volt szegecsekkel... vagy azok tűskék? És amikor rám nézet, sárga, macska szemei voltak, még ilyen csík pupillája is volt. Fejét oldalra billentve állt fel, és kecses léptekkel jött felém, lábaim meg mintha betonban lennének, ott álltam, mint egy szobor. Vékony volt a teste, mégis mozgékony, rugalmas, és teljesen el varázsolt.
-Hoseok! Hagyd a lányt...
-Nem bántom... - mondta furcsa hangon, de szerintem a maszk is torzította a hangját. Szemei gyönyörűek, voltak, és ahogy elém állt, végig nézet rajtam, elhúzta a pulcsim egyik oldalát, így ki látszott a bal vállam, vörös fejjel fordítottam a másik irányba a fejem, aztán hallottam egy kattanást, ezért vissza néztem. Levette a maszkot! Arca bal részén egy apró, hosszú fehér heg, egy kisebb a jobb oldali ajka végétől ,de az kicsi volt, és jó pár az álla alatt. De amúgy nagyon szép arcú fiú. Hegek is csam nagyon közelről láthatóak.
Nyakamhoz hajolt, és megszagolt, ezért újra oldalra kellett néznem, majd egyik ujjával végig simitott a fülemtől a vállamig, majd lassan körbe járt, közben vissza rakta a maszkot. Hátamnál megállt, hozzám simult, és valami kemény feszült a fenekemhez, megfogta a fejem, megemelte azt, így pont láttam a fiúkat, ahogy vigyorogva néztek minket. Ahogy az arcát hozzá nyomta az én arcomhoz, pár tűske megszúrt, de az kevésbé volt zavaró, mint ami hátul feszült nekem. -Ő az enyém, és ha bárki előttem veszi el tőle a szűzességét, kitépem a szívét! - mormolja, aztán hirtelen eltűnt. Hátra néztem, de sehol se volt. Az egyik fiú huhogni kezdet, és elnevette magát, én pedig elvörösödtem. Honnan tudja? És hogy tűnt el ilyen gyorsan?
-Végre! Nem engem fog minden este megbaszni! - pattog elém az egyik. -Suga vagyok! - karolja át a vállam, és odavezet hozzájuk.
-Heejoo... - nyögtem ki nagy nehezen.
-Szép név. Honnan jöttél? - kérdi egy másik. -Jungkook vagyok, Taet már ismered, Jin, Jimin... - mutatta be a maradék két fiút. Biccentek. Leraktam a táskám, majd leültem Hoseok helyére.
-Amúgy... Ő mi? - mutatok abba az irányba amerre Hoseok eltűnt.
-Fasz tudja. De nem ember. Rohadt gyors, erős, szemeit láttad, és elég harapós, ezért van rajta maszk... mert hát mi is szarunk ám tőle. De amúgy fogalmunk nincs mi Ő. Lehet valami Hibrid. Hat éve van velünk, nagyon sokat segít, mert remek a szaglása is. - mondja Namjoon.
-Értem. - megigazítottam a pulcsim. -Hogy értette azt amit mondott? - kérdem pirulva.
-Úgy szépség, hogy mától az övé vagy. - ült mellém Taehyung, fejét az ölembe rakta, mire felnéztem, Suga pedig mutatta, hogy simogassam meg a fejét. Tétován raktam a kezem a fejére, és kezdtem el piszkálni a haját. -Ah... ez rohadt jó... - nyöszörögte.
-Hogy, hogy az övé vagyok? Csak így kijelentette, és kész? Mi... mire kellek én neki? - kérdem zavartan.
-Hát csöpség, készülj fel, hogy jól meg leszel pakolva! - vigyorog Suga. -Adok egy tanácsot, ne ellenkez, mert akkor tuti szét szed! Én már ismerem. Elég... hmm... vad. Főleg ha szex a téma!
Nagyot nyelve néztem inkább Taehyungra, aki bealudt, de én tovább piszkáltam a haját. Megnyugtató volt, pedig ilyet nem nagyon csináltam ezelőtt.

Új világ, a vég után. (5.rész)

-Mitől voltam három hónapig kómában? - lépkedek mellette. Az erdőben vagyunk, jöttünk vadászni. Gyümölcsöt, mert húst se Ő se én nem eszünk.
Egy kupac fűre mutat. -Szóval azok a füvek, amik ott voltak mellettem, azok gyógy füvek? - kérdem. Bólint. -Magadtól tudod melyik jó és melyik rossz? Vagy valaki tanította? - fejére mutat. -Magadtól? Wow! Fantasztikus! Kész zseni vagy. Okos, még néha beszélsz is, már-már olyan vagy mint egy ember. Sőt! Talán okosabb. - mondom vidáman. Megáll, és rám néz, majd szájához rakja a kezét, bólintással jelzem, hogy értem, aztán előre mutat, én pedig újra bólintok, Ő pedig azt mutatja, hogy hason megyünk tovább. Én pedig követem, egy hasadék széléig, ahol lent pár ember volt. Három közülük, azok voltak akik ott voltak három hónapja az erdőben. Pár csontit dobáltak le a mélybe. Hapcira néztem, de nem mintha zavarta volna. Hát engem se zavarna, főleg ha még ki is taszítottak. És mivel Hapci sokkal másabb, ebben biztos vagyok.
-Szerintetek mi lett azzal a csajjal? - kérdi az egyik. -Három hónapja semmi...
-Az a Csonti biztos már rég felzabálta. - mondja a másik.
-Vagy megdugta! - röhög fel a harmadik. Vörös fejjel húztam be a fejem, Hapci pedig megfogta a kezem.
-Szerinted van nekik mivel? Eh! Fúj!
-Menjünk. Hoseok már biztos talált kaját. - indultak el. Én és Hapci pedig másik irányba mentünk.
-Gondolom... ha ilyen hatással vagyok rád, akkor hím lehetsz... igaz? - kérdem tőle, egy tasakot tartva, amíg Ő egy fáról szedegeti le a termést. Karjai megállnak a levegőben, aztán rám néz, majd teljesen hozzám fordul, és megint gondolkodva néz végig rajtam.
-Igaz...
Zavarba jöttem. Ne már! Csak nekem lehet ilyen szerencsém! Életem első pasija, egy Csonti! Jézusom! Ez nagyon beteg. Tény, hogy nagyon megszerettem, de nem tudom elképzelni, hogy én és ő... Meg, hogy? Amúgyis még szűz vagyok!
-Hapci... ugye tudod... hogy én nagyon szeretlek, de én ember vagyok... Te pedig Csonti...
-Csonti nem emberi... Hapci nem emberi... - bólint. Kicsit csalódottan fordult vissza a fához.
-Tényleg nagyon okos vagy! - hümmögtem. -Juj! Azt ved le nekem! - hadonásztam az egyik után, de nem érte el, tasit a nyakamba rakta, így engem emelt fel, és vettem le. -Jaj de szép! Biztos finom is. - álltam talpra. Felnéztem Hapcira, és megöleltem a derekát egy pillanatra. -Kell még valami? - kérdem és felnéztem rá. Nemet int a fejével. -Akkor kapj el! - nevetem el magam és hasát megbökve futni kezdtem vissza a barlangja felé. Újra röfögös hangot adott ki aztán utánam iramodott. -Lassú vagy! - nevetek fel, és felszaladok a dombra, majd le, át a tisztáson, mire ott elém vág és elkap. -Wáh! - nevetem el magam és megöleltem. -Tévedtem! Hagytál futni. - kuncogok. -Ah. Éhes vagyok. - fintorgok. -És álmos. Menjünk vissza. - engedem el, Ő pedig készséggel indult vissza.
Ettem, tűz volt előttem, amitől jó meleg volt, be voltam takarva, és kényelmesen feküdtem. Hapci meg nem tudom hol volt, valamelyik barlangban motoszkált, mert hallottam, hogy néha felmordult.
-Hapci? Miért vagy egyedül? - kérdem, mire a tűz másik oldalán jelenik meg. -Kidobtak? - Bólint. -Miért? Azért mert más vagy, és okos? - újra bólint. -Engem se szerettek... csak mert más a szemem színe és a bőr színem. - hajtom le a fejem. Fintorgok. -Bántottak. - motyogom. Picit se hiányzik a lenti világ. Akármilyen zord is itt fent, akkor is jobb. Itt van aki mellettem van, és a maga módján szeret, ott lent pedig szinte kikerült mindenki. Főleg anya halála után. Épp, hogy élelmet kaptam, azt is pénzért. Ha pénzem nem lett volna, akkor tuti éhen haltam volna.
Hapci mellém ült, és valamit kevergetett, aztán nekem adta. Nagyon finom illata volt, így azonnal meg is kóstoltam. A szedet gyümölcsöket összetörte nekem! Fantasztikus íze volt. Öröm volt enni. Aztán meg úgy bealudtam, mint a medve aki téli álmát alussza. Vagy attól, hogy sokat jártunk, vagy mert a gyümölcsök ilyen hatással voltak rám. Ki tudja.

2015. május 17., vasárnap

Új világ, a vég után. (4.rész)

Rám támadtak! Cibáltak, martak, hajam tépték, szagoltak, én pedig kiabálva hadonásztam, Hapci -elneveztem így- pedig hiába próbált elhúzni onnan, nem hagyták. Aztán hirtelen az egyiknek egy kés állt a fejébe, három fekete ruhás valaki állt két fa közt, maszkban, a lények szisszegve hátráltak tőlem kicsit, de az egyik a hajamnál fogva tarott a földön. Hapci oldalt állt, engem nézett, és látszott rajta, hogy Ő kicsit más mint ezek akik engem megtámadtak. Talán kitaszított lehet mint én?
Az egyik férfi beszélni kezdet, majd aki a hajam fogta hátra rántotta a fejem, amitől felnyögtem, mire egy másik kapott egy újabb kést. Végül szisszegve elengedte a hajam, és hátra lépett, én pedig elmásztam onnan, ekkor robbant ki a harc, a három férfi, és a szörnyek közt, a másik kettő mellé még négy kidőlt, és amikor egy kés repült Hapci felé, nem gondolkodtam!
-Ne! - ordítok fel, aztán már pattantam is fel és álltam elé, a kés pedig pont a hátamba állt. Hapci nyüszítve tartott meg, aztán kivette
a kést, és a karjaiba vett. Ekkor láttam, hogy mindenki minket néz. Hapci letérdelt velem a földre, és levette rólam a pólót, majd szét tépve azt, a mellkasához fogva a sebemre nyomta az anyagot. Fájdalmasan felnyögtem, de a nyakába kapaszkodtam.
-Mi a fasz? - hallottam egy érdes hangot. -Ez most komolyan leápolja a csajt? - kérdi felháborodva. Hallottam a szisszegéseket is, meg az ideges csattogást.
-Nem az a fura Mon, hanem az, hogy a késem elé ugrott az a hülye liba! - hallottam egy másik hangot, aztán Hapci morogva nézet rájuk, bekötött, és újra felállt, lassan hatrálni kezdet, majd egy nagy ugrással már egy fán voltunk. Én pedig elájultam.
Azt hittem, hogy amikor felkelek, iszonyatosan fog fájni minden részem, de meglepően nem. Csak fáztam. De nagyon. Lassan ültem fel, és néztem hátra, de nem volt sebem. Aztán szét néztem, és egy rakás lábas volt körülöttem, meg véres víz, és rengeteg fű.
Karjaim fázósan simogattam végig, aztán felálltam, de megszédültem.
-Hapci? - szólalok meg. Megjelenik egy résnél, fejét oldalra hajtva néz végig rajtam, én pedig elindultam hozzá. -Nagyon fázom. - nyüszögtem, mire fel állt, és egy kő rakáshoz ment, pakolt bele fát, majd valamivel meg is gyújtotta, majd oldalra állt, és rám nézett, én pedig azonnal odakuporodok a tűzhöz. Felsóhajtva helyezkedek el, mire hideg ujjak értek hozzám, pontosabban a hátamhoz, és óvatosan bekente valamivel. Hátra néztem. Nagy gondoskodással figyelt a hátamra, és éreztem, hogy van ott valami varros rész, mint egy seb után. -Meddig voltam eszméletlen? - kérdem az arcát nézve. Megemelte a kezét, hártyás részek voltak az ujjai közt, és három ujját feltarotta. -Három nap? - kérdem. Megrázta a fejét és rám néz. Felvonom a szemöldököm, úgy néztem rá. -Három hét? - kérdem, de újra nemet int. -Hónap? - utolsó próbálkozás, mire bólint. Ledöbbenve meredtem rá. Három hónapot vigyázott rám? És ápolt? Tüzet nézve, gondolkadtam el. -Kellenek a cuccaim Hapci! - szólalok meg, mire egy sarokra mutat, ahol ott volt a cuccom. -Elhoztad? De hogy? - álltam fel és odamegyek, kikotortam egy pulcsit, amit magamra is vettem és visszakuporodok a tűzhöz. Hapci mellém ült, és valamit elém tartott, majd a szájára mutat. Gondolom, hogy egyek, vagy igyak, attól függ mi van benne. Elveszem a tálkát, ami meleg volt, és folyadék volt benne. Irtó keserű íze volt, de legyürtem. -Ilyeneket ittattál velem amíg eszméletlen voltam? - néztem rá fintorogva, bólint. Elvette az üres tárgyat, én pedig hozzá fordulva néztem amit csinál. -És, hogyan? - kérdem kíváncsian. Rám néz, aztán a szájára mutat, majd az enyémre. -Yaaa! - vörös arccal fogtam meg az ajkaim. Hülye röfögös hangot adott ki, ami miatt, bosszúból rá csaptam a karjára. -Ez nem vicces! - motyogom. -Amúgy érted amit beszélek, hogy-hogy? Beszélni is tudsz? - kérdem. Megrázta a fejét.
-Pici... - néz rám.
-Szóval csak picit! Nekem ez is elég. Szabad kérdezni, hogy... Te mi vagy?
-Csonti...
-Csonti? És miért?
Elgondolkodva néz a tűzre, aztán rám. Vállat von.
-Szóval nem tudod... értem. - sóhajtok fel. -Valahol meg tudom mosni magam? - kérdem. Bólint. Nagyon okos, az már tény. És a fogai se olyanok mint azoknak a másikoknak, meg a bőre színe se. Nekik fehér, Hapci pedig inkább szürke. Karjaiba vesz, elveszi a táskám, és elindult valahová be, majd egy gyönyörű belső tó tárult a szemeim elé, azur színe volt, és kicsit gőzölgött is, biztos termál víz, ami nekünk is volt. Boldogan pattantam ki a karjaiból és gyorsan leöltözve beugrottam a vízbe. Nagyon jó meleg volt, de amikor feljöttem Hapci már nem volt sehol. Gondolom magamra hagyott. Lemostam magamról a koszt, a vért, aztán tisztán kiültem a szélre, és kicsit megszáradtam. De észre vettem, hogy Hapci kukkol. Kuncogva vettem fel fehérneműt, majd egy másik nadrágot, és vissza vettem a pulcsit. És visszamentem a tűzhöz.
Szerintem bealudtam , a kellemes meleg miatt, mert amikor felkeltem, be voltam takarva, Hapci pedig a hátamhoz feküdve, derekam fogva aludt. Óvatosan fordultam meg, és kuporodtam hozzá, magzat pózban, Ő pedig szinte azonnal hozzám idomult. Már két karral ölelt, és magához ölelt, csak túl hideg volt, ezért nyakig betakartam magam, aludtam tovább.

Új világ, a vég után. (3.rész)

Elég jót aludtam, kellemes volt az éjjel a levegő, és ez jó volt, csak itt valamiért már voltak furcsa hangok, ami zavart. És mintha valami járt is volna a kocsi körül, de túl álmos voltam, hogy még meg is mozduljak, így gondolom elment. De tényleg jól aludtam.
Óvatosan kilestem az ablakon, aztán kinyitottam az ajtót, magamhoz vettem egy kést, meg egy kisebb táskát, a többi cuccom itt hagyom, mert itt biztonságban lesz és nem hátrál.
Furcsa lábnyomok voltak a kocsi körül, amitől kicsit berezeltem, de muszáj ennem valamit, mert éhes vagyok, így elindultam.
Már egy órája bolyongtam, találtam megint olyan bogyót ami nagyon hasonlít a könyvekben lévő eprekre, meg pár fán lévő makkot, bár nem biztos, hogy ez a neve, de hát jobbat nem tudtam kitalálni.
Furcsa kattogó hangot hallottam egy részről, meg valami beszéd félét, ezért hason kuszva, egy bokorhoz másztam, nagyon picire húztam magam, amitől teljesen eltakart a bokor, minden oldalról, majd kilestem. Lesokkolt a látvány! Valami furcsa lények álltak egy szarvas fölött, amiről a húst tépték lefelé. Vékony meztelen testük volt, vékony hártya szerű bőrrel, foguk olyan volt mint egy kutyának, szemük nagy, és fekete, de úgy pislogtak mint mint egy hüllő. Nagyon megijedtem! Főleg, hogy egy kiegyenesedet, és a két lyukkal az arcán, ami kb az orra lehet szaglászni kezdet. Annyira bepánikoltam, hogy lefagytam, és amikor hozzá vágott egy másikhoz egy követ majd valami furcsa nyelven vitatkozni kezdtek, de elkezdtek szét nézni. Óvatosan elengedtem a két ágat, aztán négy nagyobb szem epret kivettem a tasakból, és összenyomtam, fejem fölé emeltem, mert pont ide indultak, és levegőt visszafogva imádkoztam az életem után.
Azt hittem bepisilek a félelemtől amikor pont a bokrot kezdték el szaglászni! Szemeim rájuk tapadt, hogy lássam mit csinálnak, de gondolom megérezték az eper szagát, és eltorzult arccal és tüszentgetve belerugtak a földbe, ezzel kicsit beporolva engem, majd visszamentek a tetemhez. Egy órát ültem ott, amíg Ők elcipelték a húst meg a csontokat, otthagyták a fejét meg a belső szerveket, ahogy láttam. Még kicsit vártam, hogy nem jön e vissza valamelyik, aztán mentem megnézni amit csináltak. A szarvasnak négy szeme volt, és gyönyörű aggancsa, szemeim könnybe lábadtak, hátrálva hagytam ott.
Mik voltak ezek? Ilyenek lettek a fenti emberek? Ennyire hatással lett rájuk az új éghajlat, meg minden? Vagy ezek már új fajok?
Rengeteg kérdés forgott a fejemben, és most az egyszer megbántam, hogy feljöttem. És, hogy átjöttem erre az oldalra! Én ostoba!
Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem, hogy valaki előttem áll, így neki mentem, amitől seggre ültem, és ijedten néztem fel. Aztán sikoltottam. Egy ilyen lény állt előttem! Sikolyom betöltötte az egész erdőt, a lény fejét oldalra billentve nézet végig rajtam, majd leguggolt elém, megfogta az egyik tincsem, és tanulmányizni kezdet, majd az egész testem.
Hideg keze megfogta az állam, és megemelte a fejem, hozzám hajolt, majd megszagolt és nagyot tüszentet pont rám. Hangosan felnevettem, és elkezdtem az arcom letörölni, amitől meglepve pislogni kezdet rám. Lehet, hogy félelmetes szörny, de okos.
-Ilyenkor azt mondják egészségedre! - mosolyogtam rá. Megbabonázva nézte az ajkaim, és mint aki transzba esett, a hangom miatt. -Gondolom furcsa illatom van, ha így reagáltál. Segítesz? - nyújtom a kezem neki, mert felállt amikor rám taknyolt. Fejét felkapva morogni kezdet, én pedig megfordulva egész a lábaihoz kusztam. Biztos van vagy két méter! Vagy 10-12 ilyen lény jelent meg és vicsorogva néztek engem. Oké, most szartam be!

2015. május 15., péntek

Új világ, a vég után. (2.rész)

Kellemes fény hatolt át a szemhéjamon. Ezért pislogva lassan kinyitottam a szemeim, és megint az a gyönyörű látvány fogadott. Az ég lila, és rózsaszín színben pompázott, amitől mosolyognom kellett.
Gyorsan elpakoltam mindent, és kituszkoltam magam az ablakon, hátizsákom magamra aggattam, és irány az erdő. Minden ki volt halva, pedig a levegő tiszta, sok a fa, ami oxigént ad, kizárt, hogy ne legyen élő lény a bolygón.
Két napja már, hogy itt vagyok. Mármint kint, és egyre jobban szeretem. Szemeim is hozzászoktak már a fényekhez, találtam ételt is, pár érdekes gyümölcsöt, és persze teszteltem is őket. Láttam már pár madarat, meg rengeteg pillangót, amik olyan nagyok mint egy serpenyő, de embert még nem láttam.
Szerintem, már valahol Szöul közepén lehetek, mert itt több a nagyobb épület, van egy nagy folyó is, meg egy fél híd. Sokat olvastam a régi világról, mert nagyon sok könyvet mentettek meg, hisz akkor a kultúra nagyon fontos volt. Így tudok én is írni és olvasni. És gondolom, akkor ez a régi - új Han folyó lehet.
Tegnap este, eldöntöttem, hogy átmegyek a másik oldalra, hátha ott több szerencsém lesz. És lesznek emberek is, vagy állatok, vagy csak kicsit több élet, mint itt.
Kinéztem egy tartó vas húzalt, ami elég stabilnak látszik és csak remélni tudtam, hogy nem esek le róla. Lassan, egyik lábam a másik elé rakva mentem végig, karjaim kitárva, hogy stabilan legyen az egyensúlyom, már fél úton voltam, és már látni lehetet, hogy ott azért több madár is van. Kicsit közelebb a másik oldalhoz láttam, hogy van egy nagy lejtő ami balra húz, mert kidőlt a híd azon oldalának fele de a közepén lévő pillér a másik oldalt megtartotta, csak az út olmott le.
Most forduljak vissza? Vagy próbáljak meg, lejutni? De hogy?
Hiába kerestem valami ladikot, vagy más átkelő dolgot, vízen sem tudok odajutni, nincs mivel. Végül, hason kusztam le rajta, és végre lent voltam. Onnan pedig lemásztam a törmelékeken, és már ott is voltam. Mosolyogva néztem szét és indultam be az erdőbe, amikor valami megcsillant tőlem nem messze, fent a fán. Kíváncsian néztem szét, de semmit se láttam, pedig olyan volt mintha tükör csillant volna meg, de lehet, csak az egyik épület egyik üveget volt. Tovább indultam, és találtam egy régi teherautót, az oldalra fordulva, teljesen benőtte a fű és felét föld takarta, de szerintem ez jó alvó hely lesz, mert már sötétedik. Úgy emlékszem, régen nem nyolc órát volt világos, és nyolc órát sötétség, mert itt így volt, csak nem tudom miért. Vagy lehet nem jól számolok. Ki tudja.
Nagy nehezen felfeszítettem az ajtót, és benéztem. Egyik ülés a helyén volt,, másik hátul, de amúgy semmi baja nem volt, még csak nem is volt poros, lehet azért mert nagyon le volt szigetelve. De ennek csak örülni tudtam. Meg annak, hogy semmi bogár, meg csúszó-mászó izé nincs benne. Bedobom a táskám, aztán egy rongy és kis víz segítségével letöröltem az üveget, oldalt, és elől majd bemásztam, és bezártam az ajtót, kicsit lentebb húztam az ablakot, hogy legyen levegő bent rendesen. Ülést úgy raktam, hogy rá tudjak ülni, de hátra tekerni már nem tudtam, mert túl rozsdás volt a csavaró. Kivettem egy darab száraz húst a tasakból, és enni kezdtem, majd elhelyezkedtem, lassan elaludtam.

2015. május 14., csütörtök

Új világ, a vég után. (1.rész)

Zuhany alatt állva, azon gondolkodtam, miért vagyok még itt... talán van valami célom, amit el kell érnem? De mi az?
Anya egy éve halt meg, apám nincs, vagyis nem tudom ki az.
Anya rákos volt. Itt lent, egyre rosszabb a levegő, ami betegségeket okoz, főleg rákot, és a tüdőben. Ha hamarosan nem lesz valami lépés, afféle, hogy tisztuljon a levegő, akkor már nincs esély itt maradni lent.
Elzártam a vizet, kendőt raktam magamra, majd megtöröltem a tükröt. Hosszú barna hajam van, sárgás zöld szemem, és kicsit barnább a bőröm, mint az itteni embereknek, ebből adódóan, semmi barátom. Nem nézik jó szemmel, ha kicsit más vagy, és én kimondottan az vagyok. Fintorgok egyet, majd inkább neki állok felöltözni. Miután végeztem, az ágyamra fekve, a plafont bámultam. Jobb lenne felmenni? Van egyáltalán fent elő ember? Vagy bármi más? Vajon, hogy nézhet ki a Föld? Tényleg olyan, mint egy sivatag?
Anya mesélte, hogy százhúsz éve, egy kb New York méretű üstökös, letarolta a földet, tönkre téve az ózon rétegeket, ezzel lakatlanná tette a földet. Azóta senki se járt fent, legalábbis nem mondja senki.
Mi lenne, ha most... nem! Joo, ilyet nem szabad! És ha mégis lakható a Föld? Már lehet, hogy jó a levegő is.
Nos, végülis, bepakoltam a hátizsákom, és szét néztem. Még anya képét elraktam, mert más nem volt a polcon. Volt nálam ruha, étel, pénz... vagyis arany, mert annyira lent vagyunk, hogy találtak aranyat, pedig Koreában vagyunk. Szóval azokból lettek kis régi stílusú érmék, és ezzel fizetünk. Hátha hasznát veszem fent. Kilopakodtam, egész a régi bejáratig, és mire megtaláltam, már két órája bolyongtam, mint egy kerge hangya.
De nem tudtam kinyitni. Tehetetlenül ültem le, és néztem fel, amikor megláttam egy csapóajtót, és egy vas létrát alatta. Próba cseresznye!
Meglepetésemre, kinyílt! Kicsit hűvös levegő csapott meg, aminek doh szaga volt, ezért fintorogva, de kimásztam. Egy alagútban voltam, és meglepően, tiszta levegő fogadott. Rózsaszín és narancs színű fény jött be az egyik helyen, így lezártam a nyílást, és elindultam arra.
Szemeim takarni kellett, annyira erős volt a fény, és amikor hozzá szokott a szemem a látványhoz, egyszerűen, mesés volt. Láttam régi kinti képeket, de ez sokkal másabb volt.
Az ég, gyönyörű, lila, narancs sárga, piros színben pompázott. Hatalmas fák magasodtak fölém, és a Nap mellett, a Hold is látszott, de közelebb volt. Sokkal! Mellette volt egy másik bolygó, de az szürke és zöld volt. A Nap kicsit távolabb volt, lehet azért mert a Föld, elmozdult a tengelyéről, nem tudom. Az ég nem csak gyönyörű, de hullámzott is. El lettem válaszolva. Már nem akartam visszamenni. Nekem itt volt a helyem.
Elindultam hát, be az erdőbe, és felvont szemöldökkel néztem, hogy mennyi épület állva maradt, csak a fák nőtték be, vagy épp belőle nőtt egy ki. Nagyon durva látvány volt. Gondolom, kétezertizenötben, szép épület volt belőlük. De sok rom is volt, de többnyire fű volt a talpam alatt. Láttam, hogy kezd sötét lenni, ezért bemásztam egy régi kocsiba, ami még ép volt, csak az orra volt benne a földben, meg a kerekei, ezért nem tudtam kinyitni az ajtót, de az egyik ablakon benyúltam, és irtó nehezen de lehúztam azt, bemásztam, és kipakoltam a táskát, a takaró miatt. Vissza húztam az üveget, biztos ami biztos alapon, majd a táskát a fejem alá rakva, elhelyezkedtem, és a hátsó üvegen keresztül néztem a gyönyörű eget, ahol millió csillag ragyogott.
Annyi a szerencsém amúgy, hogy semmi élőlény nincs a kocsiban, mert megnéztem a lámpámmal, és üres volt. Hallottam, furcsa zajokat, de úgy gondoltam, itt biztonságos.
.
.
.
.
.
.
Szablon stworzony przez oreuis