I Need You Girl (4. Rész)

V kint állt az ajtó előtt, és amikor meglátot, elsírta magát, és a nyakamba borult.
-Hol a lány? - kérdem halkan.
-Bent... az ágyon. - szipogja.
-Mi történt amúgy? - sinogattam a hátát. Van most ígyis sok szar a nyakunkon, nem hiányzik neki, hogy leálljak vele ordítani. És a hullát se dughatjuk el...
-Veszekedtünk, aztán Ő pofont adott, én pedig a... én elkaptam a torkát, és addig fogtam amíg már nem vergődött. - mormogja a nyakamba.
-Ugye tudod, hogy ki kell hívni a zsarukat? - bólint -De ne aggódj, óvadékot fizetek majd és kihozlak onnan! Jó? - kérdem.
-Jó... - bólint újra. Elenged, én pedig bemegyek, megnéztem a lányt, akinek a nyakán fojtogatás nyomok voltak. Nem hazudott V. Tényleg megfojtotta. Kihívtam a zsarukat, aztán mentem én is utánuk, ahogy elvitték. Pont le akartam tenni az óvadékot, amikor megszólalt a mobilom.
-Igen? - szólok bele.
-Találtak tüdőt! - mondja Jin. -Most visznek előkészíteni, ugye bent leszel velem? - kérdi.
-Máris megyek Jin! - lerakom.
-Menj! Kell a pénz most Jinnek... én meg max két három év múlva szabadulok... - mosolyog rám V.
-Biztos vagy benne? - kérdem.
-Teljesen. - bólint.
-Holnap bejövök a fiúkkal. Nagyon szeretlek, és vigyáz magadra! - öleltem meg.
-Rendben, én is téged!
Nem volt szívem otthagyni, de muszáj volt, pedig reggelig kell kifizetni az óvadékot,vagy viszik a börtönbe. De ha kifizetem most az óvadékot, abból a pénzből, amit Jinnek szedtünk össze, akkor most nem tudnánk megműteni Jint. Taehyung csupa szív ember, csak tudni kell kezelni. De most vétett, embert ölt, és ezt még én se tudom vissza csinálni!

Három órás volt a műtét, és nincs szebb annál, amikor egy ép tüdő, dolgozni kezd. Olyan boldogan sóhajtottam fel amikor a szürke tüdő, gyönyörű rózsaszín színt vett fel, a régi, barna tüdő pedig mehet a kukába, ahogy Jin mondta. Fantasztikus volt látni, hogy mostmár teljesen fel fog épülni, ha sikeres lesz minden, a donor is megmarad.

Lassan nyitotta ki a szemeit, én pedig óvatosan homlokon puszilom. Még cső van a torkában, és ilyen esetekre megtanultuk a kézjeleket.
"Hogy ment?" Jelelte el.
-Csodásan szívem! Ha a héten nem jelentkeznek a kidobás jelei, minden rendben lesz. - simogattam meg a haját. Könnycsepp csordult végig az arcán. Már két éve van bent gépeken élve.
"Nagyon fáj a mellkasom." Jeleli.
-Tudom édesem, de most nem adhatok be semmit, mert ha baj lesz, nem fogod érezni, hogy jelez nekem. Még kicsit ki kell bírnod. Két óra múlva pedig kiveszem a csövet is. - felnéztem mert kopogtak. -Megjött Monster és Hoseok. Taehyungot sajnos lecsukták, lenyúlt egy csokit. - hazudtam mosolyogva.
"A balfasz!" Jelelte.
-Igen! - nevetem el magam. Jin kijelelt Monsternak, aki elnevette magát.
"Rohadtul fáj! De végre kikerülök innen! Ezt nektek balfaszok, nem szabadultok tőlem!"
Monster meg válaszolt: "Ideje volt már seggfej!"
Persze saját kézjeleink voltak káromkodás terén, meg az ilyen megnevezések terén. Mivel én védő ruhát viselek, én bent lehetek vele, és eszem ágában nem volt elmozdulni mellőle.

Pár óra múlva bejött pár nővér, meg a másik doki akivel műtöttem, és lassan lekapcsoltuk a gépről.
-Nagyon lassan vegyél levegőt. - mondom neki ahogy kivettem a csövet. -Ez rohandul fáj... - fogja meg a mellkasát.
-Tudom szívem, de muszáj. Lassan, nagy levegőt, hogy teljesen megteljen a tüdőd. - óvatosan felültettem. Könny folyt végig az arcán, a fájdalom miatt, de lassan vett egy mély levegőt, és boldog mosollyal nézet rám.
-Fáj, de jó érzés... már nincs szédülés. - mondja.
-Ennek örülök. Adok be neked fájdalom csillapítót, és pihenhetsz. - egyik nővér adott oda nekem gyógyszert, amit be is adtam. -Bármi van, szólj, itt a gomb, azonnal itt leszek, de most megyek beszélek a fiúkkal, aztán rohanok WC-re, és jövök vissza hozzád. Rendben? - kérdem kedvesen tőle.
-Rendben. - bólint. Rá mosolyogva mentem az ajtóhoz, és vettem le a védő ruhát, Hoseok mellé lépve csókot adtam az ajkaira, Ő pedig egy kézzel karolta át a nyakam.
-Minden rendben ment? - kérdi mosolyogva. Derekát megölelve bólintok.
-Igen. Minden sikeres volt, nem volt komplikáció, a tüdő is rögtön vért kapott, és dolgozni kezdet.
-Remek. És Taehyung? - kérdi. Fintorgok egyet.
-Bent maradt. Nem tudtam kihozni, plusz nem is hagyta.
-Ő már csak ilyen. - sóhajt fel Namjoon.
Végre, annyi rossz után, valami jó is történt! Jin tüdőt kapott, és mostmár nem szenvedhet többet. Persze a hülye, a rossz tűdejét üvegbe rakatta, csak azért, hogy vissza ne szokjon a cigire. Jó ötlet! Okos fiú.

I Need You Girl (3. Rész)

Kivettem pár hét szabit. Jin állapota stabil, hamarosan megkapja a tüdejét, mert tüdő beteg, és ez jó.  Persze gépen van, azok tartják életben, de elég erős egy transzplant műtétre. De én már nem bírtam bent maradni. Nem ment! Csak azt láttam magam előtt, ahogy behozták őket... 

Amióta eltemettük Jungkookot és Jimint, nem mozdultam ki az ágyból. Nem volt hozzá erőm.  És ennek már két hete.
Csak a régi emlékek peregtek előttem róluk, és ahogy a kezeim közt halnak meg. Ettől pedig éjszakákat zokogtam végig, volt, hogy ha Taehyung itthon volt, akkor Ő jött be hozzám és próbált megvigasztalni, de teljesen el voltam veszve.  

Már nincs az a régi hangulat, már nincs zsivaly ha haza jövök a kórházból, és a fiúk meghallják... csak csend van. Napok óta. És ez nagyon fáj!

Ugye, Namjoonnal kerültem az árvaházba, egy kocsival vittek is oda... onnantól kezdve minden bennem él. Az is, amikor a többiek megjöttek, hogyan lettünk jó barátok, elválaszthatatlan nemtesók. Ezt Suga mondta mindig... nemtesók.

Arra emlékszem a legtisztábban, hogyan lettünk annyira jóba Namjoonnal.
Hatalmas vihar volt kint, én pedig sírtam, Namjoon pedig odalopózott hozzám, és bebújt mellém, azt mondta: "Ne félj, én majd megvédlek!"
Soha többet nem féltem! Soha! Mert tudtam, hogy megvéd.
Azóta is mind a nyolcan együtt élünk. Vagyis éltünk.

Kimásztam az ágyból, elmentem zuhanyozni, majd a konyhába mentem, csináltam egy teát, leültem a székre, és néztem magam elé. Namjoon felröhögött a nappaliban ezért odanéztem, épp lehajolt az asztalra, fintorgok egyet a látványra.
-Legalább ne előttem csináld! - szólok rá.
-Ugyan már baby! - szipog egyet, aztán rám néz. -Örülj neki, hogy nem a hátad mögött csinálom, mint J-Hope! - beleiszik a poharába és tovább nézi a TV-t.
-Miért akarsz nekem rosszat? Nem elég, hogy Suga, Min, és Kook meghaltak... még Te is arra törekszel, hogy itthagyj? Megígérted, hogy mellettem maradsz... vigyázol rám, de egyáltalán nem azt teszed! Szükségem van rád! Miért nem veszed észre? Hol a régi Monster? - kérdem lehajtott fejjel, aztán felálltam, és inkább már a tea se kellett.

Visszamentem a szobámba, de eszembe jutott, hogy mit mondott Nam, hogy, Hoseok...
Sarkon fordultam, és a szembeni ajtóhoz fordulva szinte feltéptem azt. Őt nem fogom elveszíteni! Azt már nem hagyom!
-Mit csinálsz? - förmedek rá, mert épp beszurta a tűt a karjába.
-Seo... - motyogta meglepve, a gumi szalaggal a szájában.
-Ted azt le Te idióta! Mit képzelsz te magadról? Ki engedte ezt meg neked? - mentem oda hozzá és mindent ami az ágyon volt, szét dobáltam. -Azt még elnézem, hogy Namjoon csinálja, az Ő baja, de, hogy már Te is! Azt már nem! Szed ki magadból azt a rohadt tűt, vagy eltöröm a karod! - fújtatok idegesen. 
-Adj egyetlen okot rá! - engedte el a gumit, és úgy nézet rám fel.
-Szeretlek Te hülye! Szerelmes vagyok beléd! - mondom szemeim becsukva. -Csak túl gyáva voltam eddig, hogy elmondjam, főleg, hogy Te is bevallottad mit érzel, én pedig megijedtem. - teszem hozzá halkan.

Hallottam, hogy fel áll, majd, hogy eldob valamit, zörgött valami, ezért rá néztem, épp leragasztotta a tű nyomát, majd hozzám fordult, egy kézzel megfogta a nyakam, és az ajkaimra tapadt. Lágyan csókoltam vissza, derekát átkarolva simultam hozzá. Mióta álmodozok én már erről...
Éreztem a nyelvén, hogy ivott, de kicsit se érdekelt. Szükségem volt most valakire! Ő pedig ezt megadta. Olyan gyengéd volt velem, hogy a karjaiba olvadtam. És ahogy bennem mozgott... mintha eggyek lennénk. Tökéletes volt minden része, minden pillanat amit kiélveztünk, minden sóhaja. Ő maga.
-Nagyon szeretlek. - suttogta fölöttem, egyik kezét az arcomra helyezte. -És gyönyörű vagy... - végig simit az ajkamon, majd tovább mozog bennem, szemeimbe nézve, mosolyogva.
-Nem fogsz többet drogozni? - kérdem halkan, hátát simogatva.
-Nem! Már nem. - ajkaimra hajol és megcsókol, ezzel megpecsételve a szavát.

Éjjel három órakor, a mobilomra keltem. Álmosan bújtam ki Hoseok karjai közül és kerestem meg a mobilom, közben lenyúltam tőle a pólót, és felvettem a bugyim.

-Tessék? - szólok bele a telefonba.
-Megöltem....
-Tae? Kicsodát? Hol vagy? - sietek a szobámba, ahol gyorsan kikaptam pár cuccot, hogy felvegyem, közben Taehyung elmondta hol van, én pedig azonnal odaindultam.

I Need You Girl (2. Rész)

Két nap múlva, eltemettük Yoongit, még Jin is jött, pedig nem lett volna szabad, a betegsége miatt. Otthon Yoonginál pedig, találtam egy levelet.

"Drága Seojungom!
Tudom, hogy most haragszol rám édes, de már nem tudtam mit tenni. Túlságosan eluralkodott rajtam az az érzés, hogy felesleges vagyok ezen a világon, pedig erről már beszéltünk. Nem akartalak zavarni sem, hisz biztos dolgod volt akkor. De...  Nem bírtam tovább! Igen! Megígértem, hogy nem teszek semmi rosszat magammal, de muszáj volt.
De azért azt szeretném, ha tudnád, hogy nagyon nagyon szeretlek nővérkém! A Te kis Yoonginod...

Szeretlek! "

-Te idióta! - remegett meg a kezem, ahogy leültem az ágyra.
Levél mellett volt egy doboz, abban pedig egy ezüst lánc, rajta egy csukható medál, amiben egy kép volt. A kedvenc képem volt benne.

 Suga kis foghíjas fiúcska volt 10 évesen, akkor csináltuk a képet, a nyakam ölelte és úgy vigyorogtunk a kamerába. 

Elsírtam magam újra. Istenem de hiányozni fog.

Már kezdtem valahogy hozzá szokni, hogy amikor otthon vagyok, nem hallom a hangját, ahogy hangosan nevet, vagy reggel, amikor felkelek, nem hozza be nekem a kávét, de persze, mindennek el kell romlani, ugyanis két hétre rá, Jimint hozták, Őt se tudtam visszahozni! 

-Mi az Isten? - kérdem magamtól a kezeim nézve. Remegve mentem ki a kocsimhoz, és mentem a raktárhoz. Kocsiból kiszállva, térdre rogytam, és teli torokból ordítani kezdtem. 

Mi lett a fiúkkal? Egyedül akarnak hagyni? Miért az én kezeim közt haltak meg Suga-ék?
Nekik nem számít az a rengeteg szép emlék amit együtt éltünk át? Azt a sok bolondságot, amiket elkövettünk miután kijutottunk az árvaházból? Én nem számítok nekik?

-Hé! Mi a fasz van veled? - hallottam meg Hoseok hangját.
-Jimin... meghalt! - zokogtam fel.
-Az istenit! Bassza meg! - kezdet el káromkodni fejét fogva.
-Mi az Isten van veletek? - keltem ki magamból nagy nehezen felkapartam magam. -Itt akar mindenki hagyni? - néztem rá mérgesen. -Mi történt veletek? Hogy estettek ennyire szét? Én miért nem tudok semmiről? - kiáltok rá.
-Nem akarunk neked rosszat... - szólalt meg V az árnyékból.
-Suga-t tudom, hogy milyen volt, Őt megértem! De Jimin?
-Ő... nos... meleg volt. És szerelmes Jungkookba, már pár hete együtt is voltak... csak Jungkooknak nem ment. - mondja V és eldobja a cigit.
-Hogy... hogy micsoda? - akadt el a szavam. Ezt miért nem mondta? Félt, hogy elítélném? Vagy mi volt az oka, hogy nem szólt? Vagy ők miért nem szóltak?
-Sziasztok! - köszönt vidáman Jungkook, mellém lépett, és szokás szerint homlokon puszilt. -Mi a baj? Történt valami? - fogja meg az arcom.
-Jimin... most halt meg fél órája. Ő is öngyilkos lett... - mondja Monster. Jungkook keze úgy hullott le rólam, mintha most ment volna ki belőle is az élet. Hátrálni kezdet, és gyűlölet sugárzott a szemeiből.
-Miért nem mentetted meg? - kérdi remegő hangon.
-Én próbáltam... - lépek utána.
-Rohadj meg! - ordít rám, aztán elfut.
-Süti! - kiáltok utána, aztán kocsiba pattanok, és mielőtt elindulok a többiek is már bent ültek. 

Engem gyűlöl, mert nem mentettem meg Jimint! Engem! Aki pelenkás kora óta vigyázott rá!

Két órát kerestük, mire sikeresen megtaláltuk az egyik kereszteződésnél, azonnal bevágtam a kézi féket, és pattantam ki a kocsiból, mert lelépett az útról, de szemből jött egy fekete kocsi.
-Jungkook! - kiáltok rá, de mint aki se hall se lát! Aztán pedig a nagy rohanásban megtorpantam, mert láttam ahogy a kocsi elcsapja Jungkookot, rám freccsen a vére, a sofőr azonnal megállt, én pedig odarohanok hozzá, de még élt.
-Sa... saj... nálom... Én nem ... gondoltam... komolyan ... én szeret... lek Seo... - még utoljára rám mosolygott, aztán becsukta a szemeit.
-NEEEEE! - sírva kezdtem neki a szívmasszázsnak, hogy visszahozzam. -Hívják már a mentőket! - ordítok. Úristen, nem lesz már hangom, annyit ordítok. -Jungkook! Kérlek, ne hagyj itt Te is! Ne az én kezeim közt halj meg! Hallasz? Gyere vissza! - kértem, már abbahagytam amit csináltam, hajamba markoltam, nem érdekelt, hogy csupa vér voltam. 

Tehetetlenül ültem seggre, és dőltem a kocsinak ami elcsapta.

Mentő hamar kijött, de már meghalt. Nem tudtak mit tenni, csak letakarták, aztán pedig jött a hullaszállító. Kijöttek a zsaruk, lecsukták a sofőrt, mert ittas volt, én pedig végig ott ültem az aszfalton és kizártam mindent.  Egy éjszaka alatt két barátom halt meg, mindkettő a kezeim közt. Miféle orvos vagyok én? Miért én kapom ezt? Miért Ők? Ők az életem! Ők azok akikért élek! Miattuk voltam erős, és bátor, mert tudtam, hogy megvédenek...
De belőlük, már három itthagyot. Végleg!

I Need You Girl (1. Rész)

Hét legjobb barátom volt...
pár héttel ezelőttig, ugyanis, teljesen szét esett minden körülöttem. Suga meghalt, ezzel kezdődött az egész,  aztán pedig minden lassan darabokra hullt. 
Lelkem pedig millió apró részre szakadt, amikor megtudtam, hogy azok, akik támogattak, szét estek.

Jinhez voltam bent a szobájában, amikor megszólalt a csipogóm. Sürgős eset volt, így rohantam előre, de nem várt dolog történt.
-Uramisten! - torpanok meg. -Istenem! Suga! - rohanok oda, és eltolom a mentősöket, azonnal intubáltam, és neki kezdtem a szívmasszázsnak. -Harcol! Ne hagyj itt! Hallod!? - kezdtem el sírni. -Bassza meg! - kiáltok fel amikor besipolt a gép. -Két milli epit! Azonnal! - orditom. -Yoongi! - zokogok fel, mert hiába a szívmasszázs, és a gyógyszer... a kezeim közt halt meg. Teste 67%-ka megéget, teljesen összeroskadtam. Rajta ülve, mellkasára borulva, teljesen önkivületben ordítottam, és a mellkasát vertem. Veszekedtem vele, hogy keljen fel, mosolyogjon rám, mert azt annyira szeretem, de nem tette. Már
Az egyik mentős vett le róla, hozzá bújva zokogtam, pedig nem is ismertem. És az egész sürgősségi engem nézett. Suga volt az egyik aki szó szerint elzavart az orvosira, azért lettem orvos. Aztán Jin beteg lett, és nagyon jó választásnak bizonyult az orvosi.

Mindent Ők fizettek! Mindent! Dolgoztak, meg Isten tudja miből lettek meg az összegek, de megvoltak, én pedig sikeresen elvégeztem az egyetemet, és négy éve dolgozok.

Remegő kézzel vettem elő a telefonom, és hívtam Hoseokot. Ő pedig mondta, hogy máris indulnak. Tán másfél éve, hogy bevallotta, hogy szerelmes belém, én pedig azóta, eléggé kerültem, mert én is Őt. De féltem megmondani neki.

-Seo... - hallottam át a gondolataimon Hope hangját. Felemeltem a fejem és újra elsírtam magam, felállva, már a karjaim a nyakában voltak, és hangosan felsírtam.
-Beszéltem az egyik mentőssel. - hallottam meg Namjoon hangját. Vele együtt kerültem be az árvaházba, még hat évesen. -Saját magát gyújtotta fel. Többen látták. - mondja halkan.
-Én... nem... nem... - nyeltem vissza a könnyeim, és elengedtem Hoseokot. -Én... nem tudtam... megmenteni... - néztem a kezeim, amin az éget bőre még rajta volt a tenyeremen, meg a korom. -Nem... - ökölbe szorítottam őket.
-Sokkot kapott. - hallottam meg az egyik mentős hangját. -Természetes, ha családtag volt az elhunyt. - teszi hozzá halkan.
-Jin, hogy van? - kérdi Jungkook.
-Jobban... - mondom halkan.
-Nem Te tehetsz róla, hogy az az idióta ezt tette! - mondja Monster. Rá meredek.
-Már megint be vagy állva? - kérdem, mire rám vigyorog, én pedig úgy pofán vertem, hogy kiterült. -Suga az öcsém volt, és még van pofád betépve, vigyorogni? - ordítok rá. Már teljesen nem érdekel, hogy mindenki minket néz.
-Suga az én öcsém is volt! - néz rám.
Majdnem megint neki mentem, de Hoseok elém állt, így Őt vertem mellkason, fejem a mellkasára hajtom, és felsikoltok. Elegem van! Mon egy éve drogozik, és leszarja, hogy baja is lehet belőle. Eltaszítottam Hoseokot magam elől, és inkább mentem a hullaházba. Hallottam, hogy követnek, de most egyszerre voltam szét esve és mérges. Már le volt róla vágva a ruha, érezni lehetet az éget hús szagát, én pedig még megnéztem az égési sebeit, ami nagyon csúnyák voltak, nem biztos, hogy túl élte volna.
-Jézusom! - nyögte ki Taehyung, aztán, elhányta magát. Odanéztem, még szerencse, hogy a kuka mellett állt. Jungkook sírva fordult el, Hoseok pedig mellém sétált.
-Suga... - megsimogatta az arcát, én pedig eltakartam az éget részeit.
Nagyon fájt, hogy itt kell látnom, pedig pár napja, annyira nevettünk, kifelé jövet a moziból, hogy ez felfoghatatlan most számomra. Tudtam, hogy depressziós, mindigis az volt, de tudtuk kezelni, és jól volt, nem tudom, most mi romlott el annyira, hogy ezt tegye magával. Lehajoltam, és lágyan homlokon csókoltam, majd a homlokom, az övéhez nyomtam, szemeim pedig becsuktam.
-Ne haragudj, hogy nem tudtalak megmenteni! - mondom halkan.