Új világ, a vég után. (5.rész)

-Mitől voltam három hónapig kómában? - lépkedek mellette. Az erdőben vagyunk, jöttünk vadászni. Gyümölcsöt, mert húst se Ő se én nem eszünk.
Egy kupac fűre mutat. -Szóval azok a füvek, amik ott voltak mellettem, azok gyógy füvek? - kérdem. Bólint. -Magadtól tudod melyik jó és melyik rossz? Vagy valaki tanította? - fejére mutat. -Magadtól? Wow! Fantasztikus! Kész zseni vagy. Okos, még néha beszélsz is, már-már olyan vagy mint egy ember. Sőt! Talán okosabb. - mondom vidáman. Megáll, és rám néz, majd szájához rakja a kezét, bólintással jelzem, hogy értem, aztán előre mutat, én pedig újra bólintok, Ő pedig azt mutatja, hogy hason megyünk tovább. Én pedig követem, egy hasadék széléig, ahol lent pár ember volt. Három közülük, azok voltak akik ott voltak három hónapja az erdőben. Pár csontit dobáltak le a mélybe. Hapcira néztem, de nem mintha zavarta volna. Hát engem se zavarna, főleg ha még ki is taszítottak. És mivel Hapci sokkal másabb, ebben biztos vagyok.
-Szerintetek mi lett azzal a csajjal? - kérdi az egyik. -Három hónapja semmi...
-Az a Csonti biztos már rég felzabálta. - mondja a másik.
-Vagy megdugta! - röhög fel a harmadik. Vörös fejjel húztam be a fejem, Hapci pedig megfogta a kezem.
-Szerinted van nekik mivel? Eh! Fúj!
-Menjünk. Hoseok már biztos talált kaját. - indultak el. Én és Hapci pedig másik irányba mentünk.

-Gondolom... ha ilyen hatással vagyok rád, akkor hím lehetsz... igaz? - kérdem tőle, egy tasakot tartva, amíg Ő egy fáról szedegeti le a termést. Karjai megállnak a levegőben, aztán rám néz, majd teljesen hozzám fordul, és megint gondolkodva néz végig rajtam.
-Igaz...
Zavarba jöttem. Ne már! Csak nekem lehet ilyen szerencsém! Életem első pasija, egy Csonti! Jézusom! Ez nagyon beteg. Tény, hogy nagyon megszerettem, de nem tudom elképzelni, hogy én és ő... Meg, hogy? Amúgyis még szűz vagyok!
-Hapci... ugye tudod... hogy én nagyon szeretlek, de én ember vagyok... Te pedig Csonti...
-Csonti nem emberi... Hapci nem emberi... - bólint. Kicsit csalódottan fordult vissza a fához.
-Tényleg nagyon okos vagy! - hümmögtem. -Juj! Azt ved le nekem! - hadonásztam az egyik után, de nem érte el, tasit a nyakamba rakta, így engem emelt fel, és vettem le. -Jaj de szép! Biztos finom is. - álltam talpra. Felnéztem Hapcira, és megöleltem a derekát egy pillanatra. -Kell még valami? - kérdem és felnéztem rá. Nemet int a fejével. -Akkor kapj el! - nevetem el magam és hasát megbökve futni kezdtem vissza a barlangja felé. Újra röfögös hangot adott ki aztán utánam iramodott. -Lassú vagy! - nevetek fel, és felszaladok a dombra, majd le, át a tisztáson, mire ott elém vág és elkap. -Wáh! - nevetem el magam és megöleltem. -Tévedtem! Hagytál futni. - kuncogok. -Ah. Éhes vagyok. - fintorgok. -És álmos. Menjünk vissza. - engedem el, Ő pedig készséggel indult vissza.

Ettem, tűz volt előttem, amitől jó meleg volt, be voltam takarva, és kényelmesen feküdtem. Hapci meg nem tudom hol volt, valamelyik barlangban motoszkált, mert hallottam, hogy néha felmordult.
-Hapci? Miért vagy egyedül? - kérdem, mire a tűz másik oldalán jelenik meg. -Kidobtak? - Bólint. -Miért? Azért mert más vagy, és okos? - újra bólint. -Engem se szerettek... csak mert más a szemem színe és a bőr színem. - hajtom le a fejem. Fintorgok. -Bántottak. - motyogom. Picit se hiányzik a lenti világ. Akármilyen zord is itt fent, akkor is jobb. Itt van aki mellettem van, és a maga módján szeret, ott lent pedig szinte kikerült mindenki. Főleg anya halála után. Épp, hogy élelmet kaptam, azt is pénzért. Ha pénzem nem lett volna, akkor tuti éhen haltam volna.
Hapci mellém ült, és valamit kevergetett, aztán nekem adta. Nagyon finom illata volt, így azonnal meg is kóstoltam. A szedet gyümölcsöket összetörte nekem! Fantasztikus íze volt. Öröm volt enni. Aztán meg úgy bealudtam, mint a medve aki téli álmát alussza. Vagy attól, hogy sokat jártunk, vagy mert a gyümölcsök ilyen hatással voltak rám. Ki tudja.