Hét legjobb barátom volt...
pár héttel ezelőttig, ugyanis, teljesen szét esett minden körülöttem. Suga meghalt, ezzel kezdődött az egész, aztán pedig minden lassan darabokra hullt.
Lelkem pedig millió apró részre szakadt, amikor megtudtam, hogy azok, akik támogattak, szét estek.
Jinhez voltam bent a szobájában, amikor megszólalt a csipogóm. Sürgős eset volt, így rohantam előre, de nem várt dolog történt.
-Uramisten! - torpanok meg. -Istenem! Suga! - rohanok oda, és eltolom a mentősöket, azonnal intubáltam, és neki kezdtem a szívmasszázsnak. -Harcol! Ne hagyj itt! Hallod!? - kezdtem el sírni. -Bassza meg! - kiáltok fel amikor besipolt a gép. -Két milli epit! Azonnal! - orditom. -Yoongi! - zokogok fel, mert hiába a szívmasszázs, és a gyógyszer... a kezeim közt halt meg. Teste 67%-ka megéget, teljesen összeroskadtam. Rajta ülve, mellkasára borulva, teljesen önkivületben ordítottam, és a mellkasát vertem. Veszekedtem vele, hogy keljen fel, mosolyogjon rám, mert azt annyira szeretem, de nem tette. Már
Az egyik mentős vett le róla, hozzá bújva zokogtam, pedig nem is ismertem. És az egész sürgősségi engem nézett. Suga volt az egyik aki szó szerint elzavart az orvosira, azért lettem orvos. Aztán Jin beteg lett, és nagyon jó választásnak bizonyult az orvosi.
Mindent Ők fizettek! Mindent! Dolgoztak, meg Isten tudja miből lettek meg az összegek, de megvoltak, én pedig sikeresen elvégeztem az egyetemet, és négy éve dolgozok.
Remegő kézzel vettem elő a telefonom, és hívtam Hoseokot. Ő pedig mondta, hogy máris indulnak. Tán másfél éve, hogy bevallotta, hogy szerelmes belém, én pedig azóta, eléggé kerültem, mert én is Őt. De féltem megmondani neki.
-Seo... - hallottam át a gondolataimon Hope hangját. Felemeltem a fejem és újra elsírtam magam, felállva, már a karjaim a nyakában voltak, és hangosan felsírtam.
-Beszéltem az egyik mentőssel. - hallottam meg Namjoon hangját. Vele együtt kerültem be az árvaházba, még hat évesen. -Saját magát gyújtotta fel. Többen látták. - mondja halkan.
-Én... nem... nem... - nyeltem vissza a könnyeim, és elengedtem Hoseokot. -Én... nem tudtam... megmenteni... - néztem a kezeim, amin az éget bőre még rajta volt a tenyeremen, meg a korom. -Nem... - ökölbe szorítottam őket.
-Sokkot kapott. - hallottam meg az egyik mentős hangját. -Természetes, ha családtag volt az elhunyt. - teszi hozzá halkan.
-Jin, hogy van? - kérdi Jungkook.
-Jobban... - mondom halkan.
-Nem Te tehetsz róla, hogy az az idióta ezt tette! - mondja Monster. Rá meredek.
-Már megint be vagy állva? - kérdem, mire rám vigyorog, én pedig úgy pofán vertem, hogy kiterült. -Suga az öcsém volt, és még van pofád betépve, vigyorogni? - ordítok rá. Már teljesen nem érdekel, hogy mindenki minket néz.
-Suga az én öcsém is volt! - néz rám.
Majdnem megint neki mentem, de Hoseok elém állt, így Őt vertem mellkason, fejem a mellkasára hajtom, és felsikoltok. Elegem van! Mon egy éve drogozik, és leszarja, hogy baja is lehet belőle. Eltaszítottam Hoseokot magam elől, és inkább mentem a hullaházba. Hallottam, hogy követnek, de most egyszerre voltam szét esve és mérges. Már le volt róla vágva a ruha, érezni lehetet az éget hús szagát, én pedig még megnéztem az égési sebeit, ami nagyon csúnyák voltak, nem biztos, hogy túl élte volna.
-Jézusom! - nyögte ki Taehyung, aztán, elhányta magát. Odanéztem, még szerencse, hogy a kuka mellett állt. Jungkook sírva fordult el, Hoseok pedig mellém sétált.
-Suga... - megsimogatta az arcát, én pedig eltakartam az éget részeit.
Nagyon fájt, hogy itt kell látnom, pedig pár napja, annyira nevettünk, kifelé jövet a moziból, hogy ez felfoghatatlan most számomra. Tudtam, hogy depressziós, mindigis az volt, de tudtuk kezelni, és jól volt, nem tudom, most mi romlott el annyira, hogy ezt tegye magával. Lehajoltam, és lágyan homlokon csókoltam, majd a homlokom, az övéhez nyomtam, szemeim pedig becsuktam.
-Ne haragudj, hogy nem tudtalak megmenteni! - mondom halkan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése