I Need You Girl (2. Rész)

Két nap múlva, eltemettük Yoongit, még Jin is jött, pedig nem lett volna szabad, a betegsége miatt. Otthon Yoonginál pedig, találtam egy levelet.

"Drága Seojungom!
Tudom, hogy most haragszol rám édes, de már nem tudtam mit tenni. Túlságosan eluralkodott rajtam az az érzés, hogy felesleges vagyok ezen a világon, pedig erről már beszéltünk. Nem akartalak zavarni sem, hisz biztos dolgod volt akkor. De...  Nem bírtam tovább! Igen! Megígértem, hogy nem teszek semmi rosszat magammal, de muszáj volt.
De azért azt szeretném, ha tudnád, hogy nagyon nagyon szeretlek nővérkém! A Te kis Yoonginod...

Szeretlek! "

-Te idióta! - remegett meg a kezem, ahogy leültem az ágyra.
Levél mellett volt egy doboz, abban pedig egy ezüst lánc, rajta egy csukható medál, amiben egy kép volt. A kedvenc képem volt benne.

 Suga kis foghíjas fiúcska volt 10 évesen, akkor csináltuk a képet, a nyakam ölelte és úgy vigyorogtunk a kamerába. 

Elsírtam magam újra. Istenem de hiányozni fog.

Már kezdtem valahogy hozzá szokni, hogy amikor otthon vagyok, nem hallom a hangját, ahogy hangosan nevet, vagy reggel, amikor felkelek, nem hozza be nekem a kávét, de persze, mindennek el kell romlani, ugyanis két hétre rá, Jimint hozták, Őt se tudtam visszahozni! 

-Mi az Isten? - kérdem magamtól a kezeim nézve. Remegve mentem ki a kocsimhoz, és mentem a raktárhoz. Kocsiból kiszállva, térdre rogytam, és teli torokból ordítani kezdtem. 

Mi lett a fiúkkal? Egyedül akarnak hagyni? Miért az én kezeim közt haltak meg Suga-ék?
Nekik nem számít az a rengeteg szép emlék amit együtt éltünk át? Azt a sok bolondságot, amiket elkövettünk miután kijutottunk az árvaházból? Én nem számítok nekik?

-Hé! Mi a fasz van veled? - hallottam meg Hoseok hangját.
-Jimin... meghalt! - zokogtam fel.
-Az istenit! Bassza meg! - kezdet el káromkodni fejét fogva.
-Mi az Isten van veletek? - keltem ki magamból nagy nehezen felkapartam magam. -Itt akar mindenki hagyni? - néztem rá mérgesen. -Mi történt veletek? Hogy estettek ennyire szét? Én miért nem tudok semmiről? - kiáltok rá.
-Nem akarunk neked rosszat... - szólalt meg V az árnyékból.
-Suga-t tudom, hogy milyen volt, Őt megértem! De Jimin?
-Ő... nos... meleg volt. És szerelmes Jungkookba, már pár hete együtt is voltak... csak Jungkooknak nem ment. - mondja V és eldobja a cigit.
-Hogy... hogy micsoda? - akadt el a szavam. Ezt miért nem mondta? Félt, hogy elítélném? Vagy mi volt az oka, hogy nem szólt? Vagy ők miért nem szóltak?
-Sziasztok! - köszönt vidáman Jungkook, mellém lépett, és szokás szerint homlokon puszilt. -Mi a baj? Történt valami? - fogja meg az arcom.
-Jimin... most halt meg fél órája. Ő is öngyilkos lett... - mondja Monster. Jungkook keze úgy hullott le rólam, mintha most ment volna ki belőle is az élet. Hátrálni kezdet, és gyűlölet sugárzott a szemeiből.
-Miért nem mentetted meg? - kérdi remegő hangon.
-Én próbáltam... - lépek utána.
-Rohadj meg! - ordít rám, aztán elfut.
-Süti! - kiáltok utána, aztán kocsiba pattanok, és mielőtt elindulok a többiek is már bent ültek. 

Engem gyűlöl, mert nem mentettem meg Jimint! Engem! Aki pelenkás kora óta vigyázott rá!

Két órát kerestük, mire sikeresen megtaláltuk az egyik kereszteződésnél, azonnal bevágtam a kézi féket, és pattantam ki a kocsiból, mert lelépett az útról, de szemből jött egy fekete kocsi.
-Jungkook! - kiáltok rá, de mint aki se hall se lát! Aztán pedig a nagy rohanásban megtorpantam, mert láttam ahogy a kocsi elcsapja Jungkookot, rám freccsen a vére, a sofőr azonnal megállt, én pedig odarohanok hozzá, de még élt.
-Sa... saj... nálom... Én nem ... gondoltam... komolyan ... én szeret... lek Seo... - még utoljára rám mosolygott, aztán becsukta a szemeit.
-NEEEEE! - sírva kezdtem neki a szívmasszázsnak, hogy visszahozzam. -Hívják már a mentőket! - ordítok. Úristen, nem lesz már hangom, annyit ordítok. -Jungkook! Kérlek, ne hagyj itt Te is! Ne az én kezeim közt halj meg! Hallasz? Gyere vissza! - kértem, már abbahagytam amit csináltam, hajamba markoltam, nem érdekelt, hogy csupa vér voltam. 

Tehetetlenül ültem seggre, és dőltem a kocsinak ami elcsapta.

Mentő hamar kijött, de már meghalt. Nem tudtak mit tenni, csak letakarták, aztán pedig jött a hullaszállító. Kijöttek a zsaruk, lecsukták a sofőrt, mert ittas volt, én pedig végig ott ültem az aszfalton és kizártam mindent.  Egy éjszaka alatt két barátom halt meg, mindkettő a kezeim közt. Miféle orvos vagyok én? Miért én kapom ezt? Miért Ők? Ők az életem! Ők azok akikért élek! Miattuk voltam erős, és bátor, mert tudtam, hogy megvédenek...
De belőlük, már három itthagyot. Végleg!