2015. május 18., hétfő

Új világ, a vég után. (6.rész)

Arra keltem, hogy a hajam piszkálja valami. Álmosan nyitottam ki a szemeim, és lassan pislogva néztem szét. Hapci volt a ludas! Ő piszkálta a hajam.
-Szereted a hajam? - kérdem rekedt hangon, ő pedig bólint, majd odahajol, és szaglászni kezd. Oldalra fordulva fejem a mellkasához nyomom, így éreztem a furcsán dobogó szívét.
Érdekes páros vagyunk mi ketten. Én az ember, ő a csonti.
Hosszú hideg ujjai, a nyakam kezdték el cirógatni, amitől kirázott a hideg.
-Mit csinálsz? - kérdem meglepve, majd elhúzódtam tőle. Gyíkszerű szemei zavartan pislogtak rám, majd a hátamra fektetett, kicipzározta a pulcsim, és szét tárta azt. -Ne! - tiltakozni akartam, de kezét a hasamra rakta. Ettől elhallgattam. Nem tudom mit akar tőlem, de inkább befogom.
-Te... lenni... ember! - ujjai felcsusztak a hasamon, két mellem közt, és végig simit a jobb mellemen. -Menni emberekhez. - néz rám.
-Nem! Nem akarok emberekhez menni! - mondom kétségbe esve.
-Menni! - bólint. Oldalamon végig simit, majd visszahúzta a pulcsim, és megfogta a táskám. -Jobb lenni neked. - mondja.
-De én nem akarok menni! - ültem fel. Szemeim könnybe lábadtak.
-Csak kicsit... aztán jönni hozzám vissza.
-Akkor sem! Hapci! Ne kérd ezt tőlem.
Végül a karjaiban vitt ki az erdőbe, bárhogy tiltakoztam.
-Nézd már! Dilis csaj! - kurjant valaki, amikor Hapci elment, én pedig egy fa tövében ültem. Felnéztem, és egy aranyos fiú nézet rám. -Szia. Taehyung vagyok. És Te? - guggolt elém.
-Heejoo. - szipogok.
-Hát veled meg mi történt, hogy sírsz? - kérdi kedvesen.
-Hapci...
-Egészségedre.
-Nem úgy... az a Csonti. Hapci a neve mert amikor megtalált, pofán tüszentet, azóta Hapci a neve, és most kihozott ide, mert... lényegtelen! - szipogok egyet.
-Jaaaa! Szóval az a Hibrid kirakott? Szar ügy. Na gyere, keressük meg a többieket. Namjoon már irtó kíváncsi rád. - segít fel.
-Hogy hogy Hibrid? - kérdem, és megtöröltem az arcom.
-Úgy, hogy pár éve a csontoskák elraboltak bosszúból pár nőt a táborunkból. Feldarabolták, meg ki aggatták őket a tábor körül, de egy fiatal lányt meg hogy a faszba, de megerőszakoltak. Ennek öt éve... ja és így lett a Te Hapcid vagy kid. Furcsa egyed. Nem húst eszik, fürdik, jó párszor láttuk a folyóban... aztán a kis köcsög még olvasni is tud. Lenyúlta Jin könyveit. - hadarja. Hát, asszem nincs ki a négy kereke.
-Akkor innen értett meg? És beszélt velem? Mert Hibrid? - tettem fel a kérdéseket.
-Tud beszélni? Hát beszarok! Komolyan. Nálunk is csak Namjoon beszéli a csontoskák nyelvét, amúgy nagyon nehéz... na mindegy. Nézd. Ott a kis tábor. Nézd el nekik, ha kicsit perverzek, rég voltak nővel, Te meg elég bögyös vagy! - tapizta le a melleim. Rá meredtem, Ő pedig nevetve ment előre. Ez hülye!
Félve mentem utána, amikor az egyik felállt, kicsit meghült bennem a vér. Gondolom Ő Namjoon. Mert egy vörös karszalag volt a bal karján.
-Csonti csaj. Azt hittem nem élsz... - végig mért, mint aki a perceken leteper, én meg azt terveztem fejben, hogy merre rohanjak. -De kellemeset csalódtam. Szép csaj vagy kár lenne érted. Na gyere ide. Nem harapunk... csak Hoseok. Azért van rajta szájkosár. - vigyorog rám, mire a másik aki pont mellette ült egy rozoga ülésen, seggbe rúgta. Érdeklődve néztem a maszkos fiúra. A maszk tele volt szegecsekkel... vagy azok tűskék? És amikor rám nézet, sárga, macska szemei voltak, még ilyen csík pupillája is volt. Fejét oldalra billentve állt fel, és kecses léptekkel jött felém, lábaim meg mintha betonban lennének, ott álltam, mint egy szobor. Vékony volt a teste, mégis mozgékony, rugalmas, és teljesen el varázsolt.
-Hoseok! Hagyd a lányt...
-Nem bántom... - mondta furcsa hangon, de szerintem a maszk is torzította a hangját. Szemei gyönyörűek, voltak, és ahogy elém állt, végig nézet rajtam, elhúzta a pulcsim egyik oldalát, így ki látszott a bal vállam, vörös fejjel fordítottam a másik irányba a fejem, aztán hallottam egy kattanást, ezért vissza néztem. Levette a maszkot! Arca bal részén egy apró, hosszú fehér heg, egy kisebb a jobb oldali ajka végétől ,de az kicsi volt, és jó pár az álla alatt. De amúgy nagyon szép arcú fiú. Hegek is csam nagyon közelről láthatóak.
Nyakamhoz hajolt, és megszagolt, ezért újra oldalra kellett néznem, majd egyik ujjával végig simitott a fülemtől a vállamig, majd lassan körbe járt, közben vissza rakta a maszkot. Hátamnál megállt, hozzám simult, és valami kemény feszült a fenekemhez, megfogta a fejem, megemelte azt, így pont láttam a fiúkat, ahogy vigyorogva néztek minket. Ahogy az arcát hozzá nyomta az én arcomhoz, pár tűske megszúrt, de az kevésbé volt zavaró, mint ami hátul feszült nekem. -Ő az enyém, és ha bárki előttem veszi el tőle a szűzességét, kitépem a szívét! - mormolja, aztán hirtelen eltűnt. Hátra néztem, de sehol se volt. Az egyik fiú huhogni kezdet, és elnevette magát, én pedig elvörösödtem. Honnan tudja? És hogy tűnt el ilyen gyorsan?
-Végre! Nem engem fog minden este megbaszni! - pattog elém az egyik. -Suga vagyok! - karolja át a vállam, és odavezet hozzájuk.
-Heejoo... - nyögtem ki nagy nehezen.
-Szép név. Honnan jöttél? - kérdi egy másik. -Jungkook vagyok, Taet már ismered, Jin, Jimin... - mutatta be a maradék két fiút. Biccentek. Leraktam a táskám, majd leültem Hoseok helyére.
-Amúgy... Ő mi? - mutatok abba az irányba amerre Hoseok eltűnt.
-Fasz tudja. De nem ember. Rohadt gyors, erős, szemeit láttad, és elég harapós, ezért van rajta maszk... mert hát mi is szarunk ám tőle. De amúgy fogalmunk nincs mi Ő. Lehet valami Hibrid. Hat éve van velünk, nagyon sokat segít, mert remek a szaglása is. - mondja Namjoon.
-Értem. - megigazítottam a pulcsim. -Hogy értette azt amit mondott? - kérdem pirulva.
-Úgy szépség, hogy mától az övé vagy. - ült mellém Taehyung, fejét az ölembe rakta, mire felnéztem, Suga pedig mutatta, hogy simogassam meg a fejét. Tétován raktam a kezem a fejére, és kezdtem el piszkálni a haját. -Ah... ez rohadt jó... - nyöszörögte.
-Hogy, hogy az övé vagyok? Csak így kijelentette, és kész? Mi... mire kellek én neki? - kérdem zavartan.
-Hát csöpség, készülj fel, hogy jól meg leszel pakolva! - vigyorog Suga. -Adok egy tanácsot, ne ellenkez, mert akkor tuti szét szed! Én már ismerem. Elég... hmm... vad. Főleg ha szex a téma!
Nagyot nyelve néztem inkább Taehyungra, aki bealudt, de én tovább piszkáltam a haját. Megnyugtató volt, pedig ilyet nem nagyon csináltam ezelőtt.

Új világ, a vég után. (5.rész)

-Mitől voltam három hónapig kómában? - lépkedek mellette. Az erdőben vagyunk, jöttünk vadászni. Gyümölcsöt, mert húst se Ő se én nem eszünk.
Egy kupac fűre mutat. -Szóval azok a füvek, amik ott voltak mellettem, azok gyógy füvek? - kérdem. Bólint. -Magadtól tudod melyik jó és melyik rossz? Vagy valaki tanította? - fejére mutat. -Magadtól? Wow! Fantasztikus! Kész zseni vagy. Okos, még néha beszélsz is, már-már olyan vagy mint egy ember. Sőt! Talán okosabb. - mondom vidáman. Megáll, és rám néz, majd szájához rakja a kezét, bólintással jelzem, hogy értem, aztán előre mutat, én pedig újra bólintok, Ő pedig azt mutatja, hogy hason megyünk tovább. Én pedig követem, egy hasadék széléig, ahol lent pár ember volt. Három közülük, azok voltak akik ott voltak három hónapja az erdőben. Pár csontit dobáltak le a mélybe. Hapcira néztem, de nem mintha zavarta volna. Hát engem se zavarna, főleg ha még ki is taszítottak. És mivel Hapci sokkal másabb, ebben biztos vagyok.
-Szerintetek mi lett azzal a csajjal? - kérdi az egyik. -Három hónapja semmi...
-Az a Csonti biztos már rég felzabálta. - mondja a másik.
-Vagy megdugta! - röhög fel a harmadik. Vörös fejjel húztam be a fejem, Hapci pedig megfogta a kezem.
-Szerinted van nekik mivel? Eh! Fúj!
-Menjünk. Hoseok már biztos talált kaját. - indultak el. Én és Hapci pedig másik irányba mentünk.
-Gondolom... ha ilyen hatással vagyok rád, akkor hím lehetsz... igaz? - kérdem tőle, egy tasakot tartva, amíg Ő egy fáról szedegeti le a termést. Karjai megállnak a levegőben, aztán rám néz, majd teljesen hozzám fordul, és megint gondolkodva néz végig rajtam.
-Igaz...
Zavarba jöttem. Ne már! Csak nekem lehet ilyen szerencsém! Életem első pasija, egy Csonti! Jézusom! Ez nagyon beteg. Tény, hogy nagyon megszerettem, de nem tudom elképzelni, hogy én és ő... Meg, hogy? Amúgyis még szűz vagyok!
-Hapci... ugye tudod... hogy én nagyon szeretlek, de én ember vagyok... Te pedig Csonti...
-Csonti nem emberi... Hapci nem emberi... - bólint. Kicsit csalódottan fordult vissza a fához.
-Tényleg nagyon okos vagy! - hümmögtem. -Juj! Azt ved le nekem! - hadonásztam az egyik után, de nem érte el, tasit a nyakamba rakta, így engem emelt fel, és vettem le. -Jaj de szép! Biztos finom is. - álltam talpra. Felnéztem Hapcira, és megöleltem a derekát egy pillanatra. -Kell még valami? - kérdem és felnéztem rá. Nemet int a fejével. -Akkor kapj el! - nevetem el magam és hasát megbökve futni kezdtem vissza a barlangja felé. Újra röfögös hangot adott ki aztán utánam iramodott. -Lassú vagy! - nevetek fel, és felszaladok a dombra, majd le, át a tisztáson, mire ott elém vág és elkap. -Wáh! - nevetem el magam és megöleltem. -Tévedtem! Hagytál futni. - kuncogok. -Ah. Éhes vagyok. - fintorgok. -És álmos. Menjünk vissza. - engedem el, Ő pedig készséggel indult vissza.
Ettem, tűz volt előttem, amitől jó meleg volt, be voltam takarva, és kényelmesen feküdtem. Hapci meg nem tudom hol volt, valamelyik barlangban motoszkált, mert hallottam, hogy néha felmordult.
-Hapci? Miért vagy egyedül? - kérdem, mire a tűz másik oldalán jelenik meg. -Kidobtak? - Bólint. -Miért? Azért mert más vagy, és okos? - újra bólint. -Engem se szerettek... csak mert más a szemem színe és a bőr színem. - hajtom le a fejem. Fintorgok. -Bántottak. - motyogom. Picit se hiányzik a lenti világ. Akármilyen zord is itt fent, akkor is jobb. Itt van aki mellettem van, és a maga módján szeret, ott lent pedig szinte kikerült mindenki. Főleg anya halála után. Épp, hogy élelmet kaptam, azt is pénzért. Ha pénzem nem lett volna, akkor tuti éhen haltam volna.
Hapci mellém ült, és valamit kevergetett, aztán nekem adta. Nagyon finom illata volt, így azonnal meg is kóstoltam. A szedet gyümölcsöket összetörte nekem! Fantasztikus íze volt. Öröm volt enni. Aztán meg úgy bealudtam, mint a medve aki téli álmát alussza. Vagy attól, hogy sokat jártunk, vagy mert a gyümölcsök ilyen hatással voltak rám. Ki tudja.

2015. május 17., vasárnap

Új világ, a vég után. (4.rész)

Rám támadtak! Cibáltak, martak, hajam tépték, szagoltak, én pedig kiabálva hadonásztam, Hapci -elneveztem így- pedig hiába próbált elhúzni onnan, nem hagyták. Aztán hirtelen az egyiknek egy kés állt a fejébe, három fekete ruhás valaki állt két fa közt, maszkban, a lények szisszegve hátráltak tőlem kicsit, de az egyik a hajamnál fogva tarott a földön. Hapci oldalt állt, engem nézett, és látszott rajta, hogy Ő kicsit más mint ezek akik engem megtámadtak. Talán kitaszított lehet mint én?
Az egyik férfi beszélni kezdet, majd aki a hajam fogta hátra rántotta a fejem, amitől felnyögtem, mire egy másik kapott egy újabb kést. Végül szisszegve elengedte a hajam, és hátra lépett, én pedig elmásztam onnan, ekkor robbant ki a harc, a három férfi, és a szörnyek közt, a másik kettő mellé még négy kidőlt, és amikor egy kés repült Hapci felé, nem gondolkodtam!
-Ne! - ordítok fel, aztán már pattantam is fel és álltam elé, a kés pedig pont a hátamba állt. Hapci nyüszítve tartott meg, aztán kivette
a kést, és a karjaiba vett. Ekkor láttam, hogy mindenki minket néz. Hapci letérdelt velem a földre, és levette rólam a pólót, majd szét tépve azt, a mellkasához fogva a sebemre nyomta az anyagot. Fájdalmasan felnyögtem, de a nyakába kapaszkodtam.
-Mi a fasz? - hallottam egy érdes hangot. -Ez most komolyan leápolja a csajt? - kérdi felháborodva. Hallottam a szisszegéseket is, meg az ideges csattogást.
-Nem az a fura Mon, hanem az, hogy a késem elé ugrott az a hülye liba! - hallottam egy másik hangot, aztán Hapci morogva nézet rájuk, bekötött, és újra felállt, lassan hatrálni kezdet, majd egy nagy ugrással már egy fán voltunk. Én pedig elájultam.
Azt hittem, hogy amikor felkelek, iszonyatosan fog fájni minden részem, de meglepően nem. Csak fáztam. De nagyon. Lassan ültem fel, és néztem hátra, de nem volt sebem. Aztán szét néztem, és egy rakás lábas volt körülöttem, meg véres víz, és rengeteg fű.
Karjaim fázósan simogattam végig, aztán felálltam, de megszédültem.
-Hapci? - szólalok meg. Megjelenik egy résnél, fejét oldalra hajtva néz végig rajtam, én pedig elindultam hozzá. -Nagyon fázom. - nyüszögtem, mire fel állt, és egy kő rakáshoz ment, pakolt bele fát, majd valamivel meg is gyújtotta, majd oldalra állt, és rám nézett, én pedig azonnal odakuporodok a tűzhöz. Felsóhajtva helyezkedek el, mire hideg ujjak értek hozzám, pontosabban a hátamhoz, és óvatosan bekente valamivel. Hátra néztem. Nagy gondoskodással figyelt a hátamra, és éreztem, hogy van ott valami varros rész, mint egy seb után. -Meddig voltam eszméletlen? - kérdem az arcát nézve. Megemelte a kezét, hártyás részek voltak az ujjai közt, és három ujját feltarotta. -Három nap? - kérdem. Megrázta a fejét és rám néz. Felvonom a szemöldököm, úgy néztem rá. -Három hét? - kérdem, de újra nemet int. -Hónap? - utolsó próbálkozás, mire bólint. Ledöbbenve meredtem rá. Három hónapot vigyázott rám? És ápolt? Tüzet nézve, gondolkadtam el. -Kellenek a cuccaim Hapci! - szólalok meg, mire egy sarokra mutat, ahol ott volt a cuccom. -Elhoztad? De hogy? - álltam fel és odamegyek, kikotortam egy pulcsit, amit magamra is vettem és visszakuporodok a tűzhöz. Hapci mellém ült, és valamit elém tartott, majd a szájára mutat. Gondolom, hogy egyek, vagy igyak, attól függ mi van benne. Elveszem a tálkát, ami meleg volt, és folyadék volt benne. Irtó keserű íze volt, de legyürtem. -Ilyeneket ittattál velem amíg eszméletlen voltam? - néztem rá fintorogva, bólint. Elvette az üres tárgyat, én pedig hozzá fordulva néztem amit csinál. -És, hogyan? - kérdem kíváncsian. Rám néz, aztán a szájára mutat, majd az enyémre. -Yaaa! - vörös arccal fogtam meg az ajkaim. Hülye röfögös hangot adott ki, ami miatt, bosszúból rá csaptam a karjára. -Ez nem vicces! - motyogom. -Amúgy érted amit beszélek, hogy-hogy? Beszélni is tudsz? - kérdem. Megrázta a fejét.
-Pici... - néz rám.
-Szóval csak picit! Nekem ez is elég. Szabad kérdezni, hogy... Te mi vagy?
-Csonti...
-Csonti? És miért?
Elgondolkodva néz a tűzre, aztán rám. Vállat von.
-Szóval nem tudod... értem. - sóhajtok fel. -Valahol meg tudom mosni magam? - kérdem. Bólint. Nagyon okos, az már tény. És a fogai se olyanok mint azoknak a másikoknak, meg a bőre színe se. Nekik fehér, Hapci pedig inkább szürke. Karjaiba vesz, elveszi a táskám, és elindult valahová be, majd egy gyönyörű belső tó tárult a szemeim elé, azur színe volt, és kicsit gőzölgött is, biztos termál víz, ami nekünk is volt. Boldogan pattantam ki a karjaiból és gyorsan leöltözve beugrottam a vízbe. Nagyon jó meleg volt, de amikor feljöttem Hapci már nem volt sehol. Gondolom magamra hagyott. Lemostam magamról a koszt, a vért, aztán tisztán kiültem a szélre, és kicsit megszáradtam. De észre vettem, hogy Hapci kukkol. Kuncogva vettem fel fehérneműt, majd egy másik nadrágot, és vissza vettem a pulcsit. És visszamentem a tűzhöz.
Szerintem bealudtam , a kellemes meleg miatt, mert amikor felkeltem, be voltam takarva, Hapci pedig a hátamhoz feküdve, derekam fogva aludt. Óvatosan fordultam meg, és kuporodtam hozzá, magzat pózban, Ő pedig szinte azonnal hozzám idomult. Már két karral ölelt, és magához ölelt, csak túl hideg volt, ezért nyakig betakartam magam, aludtam tovább.

Új világ, a vég után. (3.rész)

Elég jót aludtam, kellemes volt az éjjel a levegő, és ez jó volt, csak itt valamiért már voltak furcsa hangok, ami zavart. És mintha valami járt is volna a kocsi körül, de túl álmos voltam, hogy még meg is mozduljak, így gondolom elment. De tényleg jól aludtam.
Óvatosan kilestem az ablakon, aztán kinyitottam az ajtót, magamhoz vettem egy kést, meg egy kisebb táskát, a többi cuccom itt hagyom, mert itt biztonságban lesz és nem hátrál.
Furcsa lábnyomok voltak a kocsi körül, amitől kicsit berezeltem, de muszáj ennem valamit, mert éhes vagyok, így elindultam.
Már egy órája bolyongtam, találtam megint olyan bogyót ami nagyon hasonlít a könyvekben lévő eprekre, meg pár fán lévő makkot, bár nem biztos, hogy ez a neve, de hát jobbat nem tudtam kitalálni.
Furcsa kattogó hangot hallottam egy részről, meg valami beszéd félét, ezért hason kuszva, egy bokorhoz másztam, nagyon picire húztam magam, amitől teljesen eltakart a bokor, minden oldalról, majd kilestem. Lesokkolt a látvány! Valami furcsa lények álltak egy szarvas fölött, amiről a húst tépték lefelé. Vékony meztelen testük volt, vékony hártya szerű bőrrel, foguk olyan volt mint egy kutyának, szemük nagy, és fekete, de úgy pislogtak mint mint egy hüllő. Nagyon megijedtem! Főleg, hogy egy kiegyenesedet, és a két lyukkal az arcán, ami kb az orra lehet szaglászni kezdet. Annyira bepánikoltam, hogy lefagytam, és amikor hozzá vágott egy másikhoz egy követ majd valami furcsa nyelven vitatkozni kezdtek, de elkezdtek szét nézni. Óvatosan elengedtem a két ágat, aztán négy nagyobb szem epret kivettem a tasakból, és összenyomtam, fejem fölé emeltem, mert pont ide indultak, és levegőt visszafogva imádkoztam az életem után.
Azt hittem bepisilek a félelemtől amikor pont a bokrot kezdték el szaglászni! Szemeim rájuk tapadt, hogy lássam mit csinálnak, de gondolom megérezték az eper szagát, és eltorzult arccal és tüszentgetve belerugtak a földbe, ezzel kicsit beporolva engem, majd visszamentek a tetemhez. Egy órát ültem ott, amíg Ők elcipelték a húst meg a csontokat, otthagyták a fejét meg a belső szerveket, ahogy láttam. Még kicsit vártam, hogy nem jön e vissza valamelyik, aztán mentem megnézni amit csináltak. A szarvasnak négy szeme volt, és gyönyörű aggancsa, szemeim könnybe lábadtak, hátrálva hagytam ott.
Mik voltak ezek? Ilyenek lettek a fenti emberek? Ennyire hatással lett rájuk az új éghajlat, meg minden? Vagy ezek már új fajok?
Rengeteg kérdés forgott a fejemben, és most az egyszer megbántam, hogy feljöttem. És, hogy átjöttem erre az oldalra! Én ostoba!
Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem, hogy valaki előttem áll, így neki mentem, amitől seggre ültem, és ijedten néztem fel. Aztán sikoltottam. Egy ilyen lény állt előttem! Sikolyom betöltötte az egész erdőt, a lény fejét oldalra billentve nézet végig rajtam, majd leguggolt elém, megfogta az egyik tincsem, és tanulmányizni kezdet, majd az egész testem.
Hideg keze megfogta az állam, és megemelte a fejem, hozzám hajolt, majd megszagolt és nagyot tüszentet pont rám. Hangosan felnevettem, és elkezdtem az arcom letörölni, amitől meglepve pislogni kezdet rám. Lehet, hogy félelmetes szörny, de okos.
-Ilyenkor azt mondják egészségedre! - mosolyogtam rá. Megbabonázva nézte az ajkaim, és mint aki transzba esett, a hangom miatt. -Gondolom furcsa illatom van, ha így reagáltál. Segítesz? - nyújtom a kezem neki, mert felállt amikor rám taknyolt. Fejét felkapva morogni kezdet, én pedig megfordulva egész a lábaihoz kusztam. Biztos van vagy két méter! Vagy 10-12 ilyen lény jelent meg és vicsorogva néztek engem. Oké, most szartam be!

2015. május 15., péntek

Új világ, a vég után. (2.rész)

Kellemes fény hatolt át a szemhéjamon. Ezért pislogva lassan kinyitottam a szemeim, és megint az a gyönyörű látvány fogadott. Az ég lila, és rózsaszín színben pompázott, amitől mosolyognom kellett.
Gyorsan elpakoltam mindent, és kituszkoltam magam az ablakon, hátizsákom magamra aggattam, és irány az erdő. Minden ki volt halva, pedig a levegő tiszta, sok a fa, ami oxigént ad, kizárt, hogy ne legyen élő lény a bolygón.
Két napja már, hogy itt vagyok. Mármint kint, és egyre jobban szeretem. Szemeim is hozzászoktak már a fényekhez, találtam ételt is, pár érdekes gyümölcsöt, és persze teszteltem is őket. Láttam már pár madarat, meg rengeteg pillangót, amik olyan nagyok mint egy serpenyő, de embert még nem láttam.
Szerintem, már valahol Szöul közepén lehetek, mert itt több a nagyobb épület, van egy nagy folyó is, meg egy fél híd. Sokat olvastam a régi világról, mert nagyon sok könyvet mentettek meg, hisz akkor a kultúra nagyon fontos volt. Így tudok én is írni és olvasni. És gondolom, akkor ez a régi - új Han folyó lehet.
Tegnap este, eldöntöttem, hogy átmegyek a másik oldalra, hátha ott több szerencsém lesz. És lesznek emberek is, vagy állatok, vagy csak kicsit több élet, mint itt.
Kinéztem egy tartó vas húzalt, ami elég stabilnak látszik és csak remélni tudtam, hogy nem esek le róla. Lassan, egyik lábam a másik elé rakva mentem végig, karjaim kitárva, hogy stabilan legyen az egyensúlyom, már fél úton voltam, és már látni lehetet, hogy ott azért több madár is van. Kicsit közelebb a másik oldalhoz láttam, hogy van egy nagy lejtő ami balra húz, mert kidőlt a híd azon oldalának fele de a közepén lévő pillér a másik oldalt megtartotta, csak az út olmott le.
Most forduljak vissza? Vagy próbáljak meg, lejutni? De hogy?
Hiába kerestem valami ladikot, vagy más átkelő dolgot, vízen sem tudok odajutni, nincs mivel. Végül, hason kusztam le rajta, és végre lent voltam. Onnan pedig lemásztam a törmelékeken, és már ott is voltam. Mosolyogva néztem szét és indultam be az erdőbe, amikor valami megcsillant tőlem nem messze, fent a fán. Kíváncsian néztem szét, de semmit se láttam, pedig olyan volt mintha tükör csillant volna meg, de lehet, csak az egyik épület egyik üveget volt. Tovább indultam, és találtam egy régi teherautót, az oldalra fordulva, teljesen benőtte a fű és felét föld takarta, de szerintem ez jó alvó hely lesz, mert már sötétedik. Úgy emlékszem, régen nem nyolc órát volt világos, és nyolc órát sötétség, mert itt így volt, csak nem tudom miért. Vagy lehet nem jól számolok. Ki tudja.
Nagy nehezen felfeszítettem az ajtót, és benéztem. Egyik ülés a helyén volt,, másik hátul, de amúgy semmi baja nem volt, még csak nem is volt poros, lehet azért mert nagyon le volt szigetelve. De ennek csak örülni tudtam. Meg annak, hogy semmi bogár, meg csúszó-mászó izé nincs benne. Bedobom a táskám, aztán egy rongy és kis víz segítségével letöröltem az üveget, oldalt, és elől majd bemásztam, és bezártam az ajtót, kicsit lentebb húztam az ablakot, hogy legyen levegő bent rendesen. Ülést úgy raktam, hogy rá tudjak ülni, de hátra tekerni már nem tudtam, mert túl rozsdás volt a csavaró. Kivettem egy darab száraz húst a tasakból, és enni kezdtem, majd elhelyezkedtem, lassan elaludtam.

2015. május 14., csütörtök

Új világ, a vég után. (1.rész)

Zuhany alatt állva, azon gondolkodtam, miért vagyok még itt... talán van valami célom, amit el kell érnem? De mi az?
Anya egy éve halt meg, apám nincs, vagyis nem tudom ki az.
Anya rákos volt. Itt lent, egyre rosszabb a levegő, ami betegségeket okoz, főleg rákot, és a tüdőben. Ha hamarosan nem lesz valami lépés, afféle, hogy tisztuljon a levegő, akkor már nincs esély itt maradni lent.
Elzártam a vizet, kendőt raktam magamra, majd megtöröltem a tükröt. Hosszú barna hajam van, sárgás zöld szemem, és kicsit barnább a bőröm, mint az itteni embereknek, ebből adódóan, semmi barátom. Nem nézik jó szemmel, ha kicsit más vagy, és én kimondottan az vagyok. Fintorgok egyet, majd inkább neki állok felöltözni. Miután végeztem, az ágyamra fekve, a plafont bámultam. Jobb lenne felmenni? Van egyáltalán fent elő ember? Vagy bármi más? Vajon, hogy nézhet ki a Föld? Tényleg olyan, mint egy sivatag?
Anya mesélte, hogy százhúsz éve, egy kb New York méretű üstökös, letarolta a földet, tönkre téve az ózon rétegeket, ezzel lakatlanná tette a földet. Azóta senki se járt fent, legalábbis nem mondja senki.
Mi lenne, ha most... nem! Joo, ilyet nem szabad! És ha mégis lakható a Föld? Már lehet, hogy jó a levegő is.
Nos, végülis, bepakoltam a hátizsákom, és szét néztem. Még anya képét elraktam, mert más nem volt a polcon. Volt nálam ruha, étel, pénz... vagyis arany, mert annyira lent vagyunk, hogy találtak aranyat, pedig Koreában vagyunk. Szóval azokból lettek kis régi stílusú érmék, és ezzel fizetünk. Hátha hasznát veszem fent. Kilopakodtam, egész a régi bejáratig, és mire megtaláltam, már két órája bolyongtam, mint egy kerge hangya.
De nem tudtam kinyitni. Tehetetlenül ültem le, és néztem fel, amikor megláttam egy csapóajtót, és egy vas létrát alatta. Próba cseresznye!
Meglepetésemre, kinyílt! Kicsit hűvös levegő csapott meg, aminek doh szaga volt, ezért fintorogva, de kimásztam. Egy alagútban voltam, és meglepően, tiszta levegő fogadott. Rózsaszín és narancs színű fény jött be az egyik helyen, így lezártam a nyílást, és elindultam arra.
Szemeim takarni kellett, annyira erős volt a fény, és amikor hozzá szokott a szemem a látványhoz, egyszerűen, mesés volt. Láttam régi kinti képeket, de ez sokkal másabb volt.
Az ég, gyönyörű, lila, narancs sárga, piros színben pompázott. Hatalmas fák magasodtak fölém, és a Nap mellett, a Hold is látszott, de közelebb volt. Sokkal! Mellette volt egy másik bolygó, de az szürke és zöld volt. A Nap kicsit távolabb volt, lehet azért mert a Föld, elmozdult a tengelyéről, nem tudom. Az ég nem csak gyönyörű, de hullámzott is. El lettem válaszolva. Már nem akartam visszamenni. Nekem itt volt a helyem.
Elindultam hát, be az erdőbe, és felvont szemöldökkel néztem, hogy mennyi épület állva maradt, csak a fák nőtték be, vagy épp belőle nőtt egy ki. Nagyon durva látvány volt. Gondolom, kétezertizenötben, szép épület volt belőlük. De sok rom is volt, de többnyire fű volt a talpam alatt. Láttam, hogy kezd sötét lenni, ezért bemásztam egy régi kocsiba, ami még ép volt, csak az orra volt benne a földben, meg a kerekei, ezért nem tudtam kinyitni az ajtót, de az egyik ablakon benyúltam, és irtó nehezen de lehúztam azt, bemásztam, és kipakoltam a táskát, a takaró miatt. Vissza húztam az üveget, biztos ami biztos alapon, majd a táskát a fejem alá rakva, elhelyezkedtem, és a hátsó üvegen keresztül néztem a gyönyörű eget, ahol millió csillag ragyogott.
Annyi a szerencsém amúgy, hogy semmi élőlény nincs a kocsiban, mert megnéztem a lámpámmal, és üres volt. Hallottam, furcsa zajokat, de úgy gondoltam, itt biztonságos.

2015. május 10., vasárnap

I Need You Girl (5. Rész) [THE END]

Elveszteni, olyan személyt, aki életed része volt, nagyon nehéz. De miután az idő lassan begyógyít mindent, már könnyebb mosolyogni, élni, a hatalmas űrrel együtt. És én boldogan éltem, amíg el nem jött az én időm is, hogy 76 évesen végleg álomba szenderüljek. Sajnáltam, hogy ott kell hagynom a lányom és a fiam, meg az unokáim, de Hoseok már várt. Éreztem.

Miután V kiszabadult, két év múlva, a gyilkosság miatt, hatalmas meglepetést kaptunk. Terhes lettem Hoseoktól. Én nem annyira örültem neki, mert Mon elvonón volt az én kezem alatt, és elég durva volt, féltem, hogy baja esik a picinek, de Hoseok sokat segített. Ő az első együttlétünk óta nem drogozott, de Namjoon nagyon eldurvult. Három hónapomba került mire helyre hoztam, de sajnos rá két évre túladagolta magát, és meghalt. De Ő volt, aki az oltárhoz vezetett, és nagyon szép kis szertartásunk volt Hoseokkal, mégha csak öten is voltunk. Nagyon hiányzott Mon, de a fiam, betöltötte a négy fiú utáni űrt. Hoseok volt a legcsodálatosabb apa a világon. De tényleg! Hiába dolgoztam, egyetlen rossz szót se szólt, ahányszor haza mentem, meleg étel fogadott, és egy nagy ölelés a fiamtól, és Hoseoktól. Kicsit érdekes neve lett, Jungkook és Jimin neveiből raktam össze, így Jungmin lett. A lányom pedig hát évre rá jött. Na Ő még nagyobb meglepetés volt, ugyanis észre se vettem, hogy terhes vagyok, csak akkor amikor a kórházban rám jött a szülés. Hoseok úgy ledöbbent, hogy szóhoz se jutott! Eddig két ilyen esetem volt, de a franc se gondolta volna, hogy velem is megtörténhet. Persze Hoseok azonnal szerelmes lett Yoonába. Ő nevezte el!
Ő előttem, egy évvel halt meg, nagyon szép kort éltünk meg együtt. Sokáig dolgoztam is, hisz imádtam életet menteni. De, szerintem ennyi elég is rólunk.

Nos, Taehyung sajnos nem nősült meg, de volt egy lány, akitől volt egy kislánya, persze együtt éltek, sokat voltunk együtt, a gyerekek is együtt nőttek fel, az én Jungminem, még el is vette a lányát, pont úgy voltak mint én és Hoseok. Taehyung hatvanöt évesen, szívrohamban halt meg. Heejoon még él szerencsére, Ő vigyáz mostmár a többiekre.

Jin nagyon szép karriert épített fel, egy egész kávézó láncot hozott össze, ARMY néven, nagy családja lett, hat gyerekkel áldotta meg szegény Hanit, boldog volt, és a régi beteg Seokjin már a múlté volt miután kiengedték a kórházból. 73 évesen halt meg. Elaludt. Taehyungot kivéve, mi mind, Hoseok, Jin, én elaludtunk.

Két vasúti kocsi közt haladtam végig, miután megnéztem a gyermekeimet, elköszöntem tőlük álmukban, csak Jungmin, azonnal felkelt, és hívta Yoonát, és amikor sírni kezdet... inkább beléptem a fénybe, és itt kötöttem ki. Mezítláb voltam, fehér, lenge, földig érő ruha volt rajtam, és nagyon jó érzés volt újra fiatalnak lenni.

-Helló szépség! Merre merre? - hallottam meg egy nagyon rég hallott hangot. Körbe fordultam a tengelyem körül, de sehol se láttam. -Itt fent édes! - szólalt meg nevetve. Felnéztem, és ott ült az egyik kocsi tetején Suga.
-Yoongin! - hangom megremegett, kezem a szám elé raktam. Olyan volt, mint volt! Hirtelen leugrott, és megállt előttem, karjait kitárva hatalmas mosollyal nézet rám.
-Hol az ölelésem? - kérdi, én pedig a karjaiba repültem.
-Te hülye! Idióta fiú! - sírtam el magam.
-Hányszor hallottam én ezt már tőled amikor kijöttél hozzánk a temetőbe gyönyörűm! - nevet fel boldogan.
-Nem volt mi mást mondanom. Úgy is láttál... - szipogtam, és elengedtem.
-Vigyáztunk rád. - bólint.
-Mi ez a traccs parti? Minket már ki is hagytok? - jelent meg Jimin, akit szintén megöleltem, majd ott volt Jungkook is. Őt is megöleltem.
-Ne haragudj rám, hogy olyan rossz dolgot mondtam akkor... - mondja lehajtott fejjel. Megfogtam a fejét és megemeltem.
-Szívem, haragudtál rám, az egész világra, nem haragudtam, megértettem! Emlékszem, amikor 12 éves voltam, amikor téged behoztak két évesen, én vigyáztam rád! Jobban ismertelek téged, mint Te magad szívem! Nem tudtam volna haragudni rád, magamra haragudtam, mert nem tudtalak megmenteni téged. - mondom neki mosolyogva.
-Én láttam mennyire megzuhantál, és szörnyen bántam a dolgot, meg azt, hogy nem harcoltam. - mondja könnyes szemmel.
-Akkor úgy érezted, hogy nem megy,  semmi baj. - megöleltem. Megjelent Namjoon.
-Szia Baby! - mosolygott rám, azzal a tipikus Monster mosollyal.
-Szia drogos! - mondom durcásan, de odaléptem hozzá, és megöleltem. Elnevette magát. Istenem, de hiányzott ez nekem!
Taehyung is megjelent, aztán Jin, és végül, életem szerelme.
-Szia édesem. Jó téged újra látni. - csókolt szájon.
-Szia szépfiú. Jól ott hagytál! - néztem rá mosolyogva.
-Muszáj volt, de már Te is itt vagy! Így újra együtt a banda! - mondja.
Felsóhajtok, becsukom a szemeim, és amikor kinyitom, ott ültek fent az egyik vasúti kocsi tetején, és én pedig csak csodálni tudtam őket. Újra itt vannak előttem, és szinte az össze emlékem lepereg előttem.
De egy ami még most is bennem él; Ők a lopott kocsi üléseken ülve nevettek, beszélgettek a tűz előtt, én pedig oldalt ülve, mosolyogva néztem őket, miközben tanultam a vizsgára. Ez volt életem legszebb pillanata, mert akkor is mind együtt, és boldogok voltunk, mint most, és én pedig újra otthon voltam, ott ahol ők voltak.

.
.
.
.
.
.
Szablon stworzony przez oreuis